A kormányfő Facebook-oldalán szombatra
virradóra közzétett videó tanúsága szerint Orbán Viktor egy szál,
nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyezett el az áldozat
sírján.
Ugyancsak szombaton a Magyar Nemzetben megjelent egy nyílt
válaszlevél Tamás Gáspár Miklósnak címezve, "Netuddki" aláírással. A
filozófus szerdán nyílt levelet írt a kormányfőnek - amelyet ugyancsak a
Magyar Nemzet közölt -, arra kérve Orbán Viktort, menjen el
Szatmárnémetibe, ha lehet, Áder János államfővel együtt, és tegyen egy
szál virágot Bara József sírjára.
"Tudnod kell, nemcsak a te kormányzásod alatt
szoktam bírálni a rendőri erőszakot - meg a rendőri erőszakkal
kapcsolatos, jogérzéket, igazságérzetet sértő magatartásokat és
érzületeket. Valamikor az ilyen dolgokban egyetértettünk, s talán ebben a
tekintetben - ha másban nem is - még mindig egyetértünk. (...) Az
államnak, amelyet a sors kifürkészhetetlen végzéséből te vezetsz most,
felelősséget kell vállalnia mindazokért, akik a területén élnek. Úgy
fest, hogy Bara Józsefet agyonverték a magyar rendőrök, mindenesetre
gyanús körülmények között pusztult el állami intézmény - az izsáki
rendőrőrs - egyik helyiségében" - írta Tamás Gáspár Miklós.
A szombaton közzétett válaszlevélben az áll: "Kedves Gazsi! Nekem
címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást,
jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is
eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson.
Akárhogy is, megvolt". Ezt követően a "Netuddki" aláírású levél
hivatkozik Orbán Viktor Facebook-oldalára. A miniszterelnök Facebook-oldalán szombatra virradóra közzétett
videón az látható, hogy a kormányfő egy szál, nemzeti színű szalaggal
átkötött fehér rózsát helyez el az áldozat sírján. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t arról
tájékoztatta, hogy Orbán Viktor péntek délután Szatmárnémeti Mátyás
király utcai temetőjében emlékezett meg az izsáki rendőrőrsön történt
kényszervallatás során elhunyt Bara József sírjánál.
A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat
teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek a 47 éves férfival szemben
motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek
jelentést, hogy az intézkedés alá vont férfi elhunyt. A gyanú szerint a két, azóta leszerelt rendőr annyira megverte egy
kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú
férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe. A Kecskeméti Járásbíróság csütörtökön kilencven nappal meghosszabbította a két volt rendőr előzetes letartóztatását.