2024.12.22, Vasárnap

Hat év után távozik a széchenyivárosi plébános

2014.07.16. 09:17

Távozik a Szent Család Plébánia lelki vezetője Menyhárt Sándor atya. A széchenyivárosi plébános augusztus elsejétől Jánoshalmán teljesít majd szolgálatot, helyére Hadházi Róbert, a Barátok Templomának lelki vezetője kerül.

6 év után búcsúzik a széchenyivárosi katolikus közösségtől Menyhárt Sándor plébános. A Szent Család plébánia vezetője Kalocsán kezdte meg szolgálatát, ahol székesegyházi káplán volt 2 évig, majd egy évig érseki titkárként tevékenykedett, aztán 8 évig Mélykúton volt plébános, majd 5 évig Tiszakécskén teljesített szolgálatot, mielőtt Kecskemétre helyezték volna.

„Maga a plébánia megerősödött az elmúlt hat év alatt. A lelki életünket sikerült nyitottabbá tennni a a lakótelep lakói felé. A lelki és anyagi javak őrzőjeként pedig sikerült több felújítást is végrehajtanunk az épületen” – mondta Menyhárt Sándor.

Az aktív közösségi élet szervezése mellett a hat év alatt teljes tetőcsere történt, alagsort renoválták és a kápolna is megújult. Fejlesztették a liturgikus teret és új ólomüveg ablakokkal is gazdagodott a templom. Emellett aktív közösségi programokat is szervezett a plébános a széchenyivárosiak számára. A liturgikus szertartások mellet bálok, családi majális, és különböző közös ünneplések színesítették a több mint 400 fős közösség életét. Kedden például táborozni indul a hívekkel Menyhárt atya.

A széchenyivárosiak számára tehát nem lesz ismeretlen az új plébános Hatházi Róbert atya sem, aki eddig a főtéri Szent Miklós templomban teljesített szolgálatot. Menyhárt Sándor augusztus elsején veszi át a Jánoshalmi plébánia vezetését.