2024.04.15, Hétfő

Érmekre számít Kecskemét az ifjúsági úszóbajnokságon

2013.06.06. 19:17

A Kecskeméti Fürdőben rendezi 2013. június 12-15. között a LXXXV. Nyílt Ifjúsági Úszó Országos Bajnokságot a Magyar Úszó Szövetség és a Bácsvíz-KVSC. A bajnokság a hazai versenyrendszerben a két felnőtt országos bajnokság után a harmadik legjelentősebb verseny, amelynek rangját emeli,  hogy a FINA által regisztrált OPEN verseny, azaz mind a környező, mind a távolabbi országokból érkezhetnek versenyzők, lehetőség lesz a FINA által kiírt szintidők úszására a Barcelonai Világbajnokságra, a Poznami Ifjúsági Európa Bajnokságra, valamint a Dubai Ifjúsági Világbajnokságra.

Hirdetés

Az eseményről ma tartott sajtótájékoztatót Mák Kornél alpolgármester, Güttler Károly, a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás szövetségi kapitánya, Zámbori Péter, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Szigeti Tibor, a BÁCSVÍZ-KVSC elnöke, Kolonics Krisztián, a BÁCSVÍZ-KVSC úszószakosztály vezetője és Budavári István vezetőedző. A sajtótájékoztatón jelen voltak az éremesélyes versenyzők: Földházi Dávid, Budai Lajos, Gábor Tamás és Noel Kristóf.

Elhangzott: a versenyen rajthoz állnak azok a hazai ifjúsági versenyzők, akik már bizonyították, hogy korosztályuk legjobbjai közé tartoznak nemzetközi szinten is. Lányok közül Sebestyén Dalma a Székesfehérvári Hullám 91 Úszó Klub versenyzője,  aki Ifjúsági Európa Bajnok 200m vegyes úszásban, a Trabzoni EYOF Junior Olimpián aranyérmet nyert 200m vegyes úszásban, az Ausztráliai AYOF Junior Olimpián bronzérmet nyert 200m vegyes úszásban. 

Bács-Kiskun megyéből a Kiskunhalasi Úszóklub versenyzője Juhász Adél, aki 100m pillangó úszásban bronzérmet nyert a Trabzoni EYOF Junior Olimpián. Fiúk közül a kecskeméti BÁCSVÍZ-KVSC-s Földházi Dávid, aki a Trabzoni EYOF Junior Olimpián 200m vegyes úszásban bronzérmet nyert. Dávid már teljesítette a Budapest Openen 200m és 400m vegyes úszásban a Poznani Ifjúsági Európa Bajnokságra a szintidőt.

A hazai versenyzők közül az IFI EB szintidő megúszására esélyes versenyző Budai Lajos 50m -100m hátúszásban és 50m - 100m gyorsúszásban, továbbá Gábor Tamás 50m –100m pillangóúszásban.

Az úszóversenyek legizgalmasabb versenyszámai a váltók, nagy érdeklődés előzi meg a fiú váltószámokat, ahol várhatóan a Kőbánya SC csapata a hazai BÁCSVÍZ-KVSC csapatával fog kiélezett versenyt vívni. A győztesek Magyarország Ifjúsági Úszóbajnoka címet nyerik el. Az Ifjúsági Bajnokság legjobb férfi és női versenyzői – amelyek az egyéni versenyszámban elért eredmények FINA pontérték táblázata szerint kerülnek meghatározásra – Técsőy Vilma által felajánlott „Doki kupa” vándortrófeát vehetik át.

Az Ifjúsági Bajnokságon rajthoz állók közül sokan eséllyel pályázhatnak a 3 év múlva megrendezendő Riói Olimpiai részvételre. Ennek fényében a helyszínen figyelemmel kíséri a négy napos versenyt Kiss László szövetségi kapitány és Güttler Károly utánpótlás szövetségi kapitány.

A verseny megrendezésének előzményei: évek óta hagyomány a MÚSZ-nál, hogy az olimpiai ciklusokhoz igazodva a hazai versenyrendszer korosztályos és felnőtt országos bajnokságait az olimpiát követő időszakban megpályáztatják a rendező egyesületek, szervezetek között. Így volt ez tavaly is a Londoni olimpiát követően. A MÚSZ felhívást tett közzé a 2013-2014-es év országos bajnokságainak rendezésére vonatkozóan. A BÁCSVÍZ-KVSC a Kecskeméti Vízmű Sport Club több kiemelkedő adottságát is figyelembe véve megpályázta – és elnyerte - a 2013-as és 2014-es Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság rendezését.

A Kecskeméti Fürdő országos híre ma már nem számít újdonságnak, hiszen a 2011. szeptemberi nyitás óta összesen 17 úszóversenynek adott helyet, amelyek keretében 23 versenynapon mintegy 7430 úszó versenyző, sportoló mérte össze tudását.

2012-ben a MÚSZ első alkalommal írta ki a legfiatalabb versenyzők (9-10 évesek) részére az I. Delfin Úszó Országos Bajnokságot, amelyet a BÁCSVÍZ KVSC nagy sikerrel rendezett meg az új Kecskeméti Fürdőben. Az ismételt kecskeméti rendezés mellett szólt most az is, hogy 2013-ban az egyesület négy ifjúsági korú versenyzővel készül a megmérettetésre, akik között ifjúsági válogatott, illetve korosztályos csúcstartó is van.

Az IFI OB rendhagyó verseny, hiszen 4 napos rendezvényről van szó, ahol is valamennyi versenyszámban (összesen 40) bajnokot hirdetnek. A délelőtti előfutamok után 50 és 100 m-es távokon délután középdöntő, majd döntő kerül megrendezésre. A 200 és 400 m-en az  előfutamokat csak döntők követik, míg a 800 és 1500 m-s gyorsúszásban mind a férfiaknál, mind a nőknél az időfutamok alapján áll össze a végeredmény.

A verseny a rendezők felé is komoly kihívást jelent, hiszen a FINA regisztráció kötelező doppingellenőrzést, illetve hivatalos FINA versenybírói közreműködést irányoz elő, amely a hazai úszóversenyeken nem megszokott. A verseny lebonyolításában mintegy 60 versenybíró és rendező vesz részt.

A verseny helyszínéről:

A Kecskeméti Fürdőben a szabadidő és versenysport kedvelői a 10 pályás  feszített víztükrű 50x25 méteres nagymedencében róhatják a hosszakat. Országos viszonylatban különlegessége és egyedisége a versenymedencének, hogy egy mozgatható válaszfal segítségével akár két 25 m-es gyakorlómedencévé is alakítható. A vendégek kényelmét büfé, ruhatár, vizesblokk szolgálja, valamint alkalmi kialakítással rendezvény (VIP) terem várja.

A medencetér utca felőli oldala mentén 750 férőhelyes lelátó épült a nagy versenymedence mellett, amely 600 ülő- és 150 állóhelyet biztosít a szurkolók részére. Az aréna lelátója a közönségforgalmi előtérből három lépcsőn keresztül közelíthető meg. Jeles események, versenyek, valamint rendezvények alkalmával a csarnok befogadóképessége mobillelátókkal,  ülőhelyekkel, akár több mint 1100 főre bővíthető. A versenyzők részére versenyzői öltöző, orvosi-, dopping -, bírói szoba került kialakításra.