A kecskeméti Kodály Iskola Miraculum Gyermekkórusa meghívást kapott a XVIII. Bárdos Lajos - Palló Imre „Éneklő Ifjúság” Kórusfesztiválra, amelyet 2013. április 25-29. között szerveznek Székelyudvarhelyen. A gyerekek csütörtök reggel indulnak útnak.
A kiutazók tartalmas programokon vehetnek részt, az étkezést és a szállást családoknál biztosítják számukra. Péntek reggel helyszíni próba lesz a koncertteremben, ezután pedig kirándulás az érkező kórus számára. Este népzenei előadás, ezt követi Berkesi Sándor zenetudományi előadása Kodály és a 20. század címmel.
A közös hangversenyre 2013. április 27-án, szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor a helyi Művelődési Házban. Az éneklési idő kórusonként 10 perc. A műsor szabadon választott, mindössze egy Bárdos-mű éneklése kötelező. Az összkari mű pedig Gebhardi: „Glória szálljon a mennybe fel”. A fesztivál után a gyerekeknek szabad program, a tanárok városnézésre indulnak az ottani tanárokkal. Este táncház a fogadó és érkezett gyerekek számára.
Vasárnap egy templomi hangversenyen a helyi iskola három kórusa, valamint az érkezett magyarországi kórusok lépnek fel. Ezután a gyerekek a fogadó családokkal töltik a napot.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.