BMW 114i – „Ki minek gondol, az vagyok annak!”

… és igen, az összes káráló szájából kieshet a sajt, ugyanis a BMW fennállása óta az egyik legszélesebb palettával bűvöli a vásárlóit napjainkban, így a lassan népautóvá váló prémium autót vásárlók között jól megférnek, akik nem akarnak aszfaltszaggató autóba ülni, nem akarnak hozzá egy garzont, viszont egy megbízható prémiumot szeretnének. Na, hát ez a BMW 114i.

 Először is le kell szögezni, hogy a 114i tényleg nagyon széles vásárlói kör számára tette elérhetővé a BMW életérzést a maga 4,999 milliós induló árával. Azzal nem elehet vádolni, hogy a tele lenne nyomatékkal, azzal sem, hogy bődületes nagy terek lennének benne, viszont egy nagyon élvezhető autózásra képes és akár egy négyfős, családi őszi szünetben tartott „őszülésére” is alkalmas, annak az összes cókmókjával és kihívásával együtt.



 Persze a 114i nem egy családi autó, sokkal inkább a hétköznapok biztos társa tud lenni, hiszen a BMW sok mindenben alább adta, de a márkajegyekből és biztonságból egy centit se engedett. Sőt a BMW-nél már megszokott beállítások ebben is fellelhetőek, hiszen mind az Eco-pro, mind a Comfort és a Sport változat kapcsolható. Ennek megfelelően akár takarékosan, akár átlagosan és némi beleérzéssel akár sportosan is közlekedhetünk vele, de itt mindennek van határa.

Hajlamosak vagyunk a prémium kategóriában elzsibbadni a legektől, miközben azt nem igazán szeretjük észrevenni, hogy az 1-es és az X1-es szépen csendben meghódította mára Európát. Aki tekergeti a kilométer számlálóját azt láthatja, hogy Párizs, Bács, London tele van 1-es BMW-vel. Az utcákon néha-néha összekoccanó autók között nem nagyon lehet látni batárokat, sokkal inkább a kis takaros kompaktok vannak divatban és lássuk be jóval praktikusabb is egy ilyen autó egy átlagos városi közlekedésre, mint egy nagy sedan.

 Az autóról szóló tesztekben alig említik meg, hogy az a 102 lóerő, ami már ezres fordulattól kellő nyomatékkal áll a rendelkezésünkre egy nagyon kiszámítható vezetési élményt biztosít. A dunántúli tesztút során érdemben fel sem tűntek a zalai dombság emelkedői, és jó volt felébredni az apartmanban és elfurikázni egy hegyi panzióba, ahol napsütésben megreggelizve örülhettünk az életnek. Bár a pincér nem kezdett hajbókolásba, viszont a gazdasági válság óta bizony, hogy megnőtt a prémium márkát választókkal szembeni tisztelet még akkor is, ha nem a márka legdrágább modelljében ül valaki.



 Igen ez egy más BMW, mint amit megszoktunk a márkától, de érdemes elgondolkodni, hogy a sokszor értelmetlenül teljesítményhajhász életünkben van-e időnk örülni annak, ami van? Hiszen egy ilyen „kis” BMW birtoklása azt mutatja, hogy az életben amire szükségünk van, már a mienk és a mosolyra húzódhat a szánk mert ha egy ilyen autónk van az azt jelenti, hogy egy békés középosztályban élünk. Lehetnek gyerekeink, akikkel úgy mehetünk végig az utcán, hogy nem kezdenek el bennünket fényképezni, nem mutogatnak ránk a hátunk mögött, nem leszünk a társaságok nem kívánt témái és közben ha az ismerősünket netán arról kérdezik, hogy milyen autónk van az a szó, hogy BMW, mégis mindent elárul majd rólunk…