2022.10.03, Hétfő

A VACKOR-ban tanácskoztak a kecskeméti óvodavezetők

2013.03.22. 05:56

Az idén tíz éves vackor Vár Erdei Iskolában gyűltek össze csütörtökön a kecskeméti óvodavezetők tanácskozni. Az óvodavezetők először tíz éve tartottak hasonló tanácskozást a KEFAG Zrt fenntartásában üzemelő varázslatos Kecskemét melletti erdei iskolában.

Hirdetés

A tanácskozást Mák Kornél Kecskemét alpolgármestere köszöntötte, majd Ferenczyné Kerekes Edit – Kecskemét Város Óvodák vezetői által alkotott munkaközösségének a vezetője vezette.



Három fő témacsoport köré szerveztük a találkozót. Az első részben a város támogatási pályázatáról beszéltünk. A munkaközösség arra pályázna, hogy megismerkedjenek a tehetséggondozás új területeivel és lehetőségeivel. A másik témakör az április 3-án, 4-én következő óvodai beiratkozás volt, amely kapcsán az óvodavezetők az ezzel kapcsolatos folyamatot vették végig.

A harmadik témakör egy EU-s pályázat a TÁMOP 3.1.11. volt, ami a Hírös óvodák fejlesztése néven fut. Ennek a mintegy 100 milliós nagyságú pályázatnak a keretében, lényegében 2014 májusáig a 11 óvodából 10-ben megújulnak az óvodák udvarai, udvari játékai, illetve szerepel a projektben infokommunikációs eszközök beszerzése is – számolt be Ferenczyné Kerekes Edit a Bácsmegye.hu –nak.