2019.08.23, Péntek

Kárpátalján hasznosítják a megyében látottakat

2016.06.30. 07:45

Kecskemétre érkezett az a kárpátaljai delegáció, aki korábban testvérmegyei kapcsolat kiépítésének szándékával kereste meg a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét. A Rideg László meghívására érkezett küldöttséget elsősorban a mezőgazdasági tapasztalatok érdeklik, ezért olyan programokat szerveztek nekik, ahol találkozhattak sikeres megyei agrárvállalkozókkal és elsőkézből kaphattak információkat.

 

Elsőként a kecskeméti Pilze-Nagy Kft. laskagomba termelő és -feldolgozó üzemében tettek látogatást, ahol megismerkedhettek a családi vállalkozás Európában is egyedülálló környezettudatos technológiáival.

Dr. Vakulya István strukturált vízzel kezelt szántóföldjei világviszonylatban is egyedinek számítanak, melyet örömmel mutatott meg a gazda a kárpátaljai vendégeknek.

A mezőgazdasági körútból nem maradhatott ki a kiskunmajsai Á-Fúrús Kertészet sem, ahol a paprikatermesztés és a termálvíz fűtési célú hasznosításába nyerhettek bepillantást.

A ballószögi Hetényi Pincészetben pedig a szőlőtermesztés és –nemesítés tudományába tekinthettek be.

Fülöpjakabon Gyöngyösi Sándor biogombái és azok tudományosan is bizonyított, gyógyító hatása igazi meglepetés volt a kárpátaljaiak számára, de örömmel hallgatták Nemes Mátyás, a 2015. év biogazdájának komoly elhivatottságot sugalló szavait is.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke tavaszi látogatásuk alkalmával azt kérte tőlünk, hogy segítsük munkájukat a kertészet, szőlészet és borászat területén szerzett tapasztalataink átadásával. A megyei önkormányzat ennek szellemében szervezte meg ezt a tanulmányutat kárpátaljai vendégei számára, akik élményekben és tapasztalatokban gazdagon térhettek haza, s az itt szerzett tudást, kapcsolati tőkét jól tudják majd kamatoztatni saját hazájukban, a Magyarország kormányától kapott vállalkozási támogatások felhasználáshoz.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Galéria

MegyemezőgazdaságKárpátaljadelegációMegyei Közgyűlésrideg