A kalocsai városvezetés a megválasztása óta eltelt szűk esztendő során egyre élhetetlenebb helyzetbe hozta az egyébként sem túl rózsás helyzetben lévő város lakosságát. Dr. Filvig Géza a város korábbi alpolgármestere, jelenleg egyéni választási körzetben megválasztott képviselője, mint a kissebbségben lévő frakció tagja a városi testületi ülésen egyfajta szélmalomharcot vív esetenként, hogy a a város működését legalább a törvényesség keretein belül tartsa. Szerdán este, Mák Kornélnak a KDNP megyei elnökének a támogatásával, a városi KDNP sajtótájékoztatót szervezett a kalocsai Hunyadi utcai hittanteremben a térségben elő fiatalok érdekeinek a képvisletében, ahol jelen volt a KDNP megyei elnökségén túl Font Sándor a Fidesz-KDNP térségi parlamenti képviselője is.
A tájékoztató keretében lehetőséget kapott a megszólalásra Farkas Péter, aki 2007-óta vesz részt a térség ifjúságpolitikájának a szervezesében, ami által jelenleg Bács-Kiskun megye legszervezetebb jobboldali ifjúsági szervezetének, a kalocsai IKSZ-nek (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) az elnöke. Farkas Péter hosszasan részletezte, hogy milyen károkat okoz a térségben, hogy a korábbi ciklusban elkezdett, mára teljesen visszafejleszetett "Kalocsa hazavár" program helyett sincs semmi, ami arra bíztatná a több ezer Kalocsáról elköltözött fiatalt, hogy térjen vissza a városba, a térségbe.
Filvig Géza elmondta, hogy ne legyen kétsége senkinek sem afelől, hogy a kalocsai ifjúság jövőjének a kérdése egyben Kalocsa jövőjének a kérdése is. Beszámolt róla, hogy a helyi testületi üléseken rendszeresen kér magyarázatot a város vezetőjétől ebben a kérdésben is, de a kérdéseire elkerülő válaszokat, sőt nem egy esetben elvtelen politikai támadásokat kapott eddig. Miközben vitathatatlan, hogy a korábbi vezetés által működtetett városi tulajdonú vállalkozások rendkívül jó terepet adtak arra, hogy a fiatal, jól képzett szakemberek munkához jussanak és ne kényszerüljenek arra, hogy elhagyják a várost családosan is akár.
Dr Filvig Géza a város jelenlegi vezetői számára is üzent a szerda esti tájékoztatón, ugyanis kijelentette, hogy mind a helyi KDNP nevében, mind a saját nevében, hogy a város érdekében való politikai tevékenységet "Nem adják fel, nem adja fel!"
Fejlődik a KDNP Bács-Kiskunban is
Semjén Zsolt a KDNP országos elnöke, miniszterelnök-helyettes, több alkalommal kijelentette korábban, hogy a KDNP köti a keresztényi alapokhoz a Fidesz-KDNP pártszövetséget. Talán ennek a személéletnek köszönhetően a kereszténydemokra ökomenikus párt iránt egyre szélesebbkörű az érdeklődés Bács-Kiskunban is. A 2015 év elején lezejlott megyei elnökválasztás során megválasztott Mák Kornél megyei elnök szerdán este is kihasználta a lehetőséget, a sajtótájékoztatót követően is jelen lévő városi szervezet vezetői számára tartott ülésen, hogy beszámoljon arról a dinamikus fejlődésről, ami az elmúlt szűk év során történt a megyei pártszervezetben. Egyben felvázolta a megyei KDNP fejlődési koncepcióját.
Majd Font Sándor rövid, de annál impozánsabb prezentációt tartott arról, hogy 2010-óta milyen átfogó eredményeket ért el a Fidesz-KDNP kormányzat.
A szerda esti tájékoztató mérföldkőnek számít a kalocsai KDNP életében, hiszen eddig az érseki városban és térségében működő szervezet döntően a Fidesz árnyékában politizált, de a szerda este megmutatta, hogy jelenleg Kalocsán a legjelentősebb ellenzéki szervezet a dr. Filvig Géza által vezetett helyi KDNP, amelyet a Fidesz tagjai az országos pártszövetség alapján is támogatnak.
Jól látható, hogy ha ez a tudatos folyamat nem törik meg, akkor a jelenlegi, végtére is baloldali kalocsai polgármester Bálint József és a mögötte áll ingatag politikai formáció komoly kihívóra számíthat 2018-ban, hiszen a helyi KDNP első emblematikus fellépés nem a városban szokásos köldöknézegetéssel lett megtöltve, hanem mindjárt a térség fiataljai érdekében zajlott.
Persze nincs kizárva, hogy a túlpolitizált Kalocsán előbb kerül sor egy helyi választásra, hiszen attól már nagyon sokaknak kezd elege lenni a városban, hogy a jelenlegi vezetés nagyon sok "érdekes" gazdasági húzása mellett visszaszerződtette óriási fizetésekkel a régi SZDSZ-es partizánokat, százszámra küldik el a városból a fiatal, a városért is tenni akaró embereket és szemmel láthatóan a Bálint féle koncepció vége valahol a szakadék legaljára kergeti Kalocsát.
Így a fiatal kora ellenére számos esetben a felelős politikusi arcát megmutató dr. Filvig, aki mögött láthatóan teljes mellszélességgel ott áll a KDNP-n és a Fidesz-n kívül a józan ész is, jó eséllyel még egy megmenthető Kalocsát örököl hamarosan!
Oltyán József
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.