A magyar tulajdonú Alisca Bau családias kisvállalkozásból nőtte ki magát középvállalattá, mely tavaly 20 százalékos növekedéssel elérte a hatmilliárdos árbevételt.
Egymilliárd forinttal növelte 2015-ben árbevételét az előző évihez képest a szekszárdi építőipari Alisca Bau Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel. Korcsmár István arról számolt be, hogy a társaság a 2014-es 4,98 milliárd forint után a tavalyi közel hatmilliárd forintos nettó árbevételét teljes egészében mélyépítési munkákkal érte el.
A cég több jelentős európai uniós beruházás kivitelezője volt 2015-ben, részt vett a több mint kétmilliárd forint értékű Dombóvár térségi ivóvíz-minőségjavító programban, a Bács-Kiskun megyei Mélykút egymilliárd forintos csatornázásában és a bajai Sugovica partfal rekonstrukciójában.
A cégvezető megjegyezte, az idén szeptemberig nem számít nagyobb építőipari megrendelésre, mivel jelenleg kevés a mélyépítést igénylő európai uniós pályázati kiírás. A vállalat idei árbevétele ezért várhatóan a tavalyi fele lesz.
A cég tavaly az építőipari idényben 140, év végén 100 főt foglalkoztatott. „A kevesebb megrendelés miatt 2016-ban csökkenhet a dolgozóink létszáma is” - tette hozzá a vezérigazgató, aki tavaly decemberben a Vállalkozók Napján a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Kitüntetést vehette át.
Az Alisca Bau Építőipari Zrt. jogelődje az Alisca Bau Építő Kft. 1991-ben alakult, a honlapja szerint családias kisvállalkozásként, mely 1998-ban elérte az 1 milliárdos árbevételt. A referenciái között bölcsődék, óvodák, iskolák, sportcsarnokok, uszodák építése mellett számos közműépítési munka áll. A cég tulajdonosi köre az alapítás óta alig változott, jelenleg két magyar állampolgár a tulajdonos.
(mti, magyarepitok.hu)
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.