2024.04.19, Péntek

Milliárdos terhet vett le Kecel válláról az állam

2013.03.19. 17:30

Kecel város képviselő-testülete is elfogadta az idei évre tervezett pénzgazdálkodást. Mint kiderült, nem volt könnyű összeállítani, sokakat hatórás munkaidőbe kellett visszajelenteni, és ha az állam nem vitt volna el egy tetemes összeget az önkormányzat adósságállományából, nagyobb baj is lehetett volna.

Hirdetés

A legnagyobb problémát az jelentette – amelyet egyébként már más környékbeli települések polgármesterei is szóvá tettek –, hogy az állam által átvállalt, illetve járási hatáskörbe csoportosított feladatokkal járó költségkönnyebbség nem volt egyensúlyban a központi támogatásból elvont összeggel.
Így nem kis fejtörést okozott, hogyan tegyenek eleget az önkormányzatok a törvényileg előírt, működési hiánymentességgel tervezett költségvetési rendelet megalkotásának.

Végül Kecelen is elfogadta a grémium az idei évi büdzsét, azonban ahhoz, hogy ez tartható legyen, bizonyos áldozatokat kellett hozni, nyilatkozta Haszilló Ferenc polgármester.
– Mindent egybevéve több mint 120-130 millió forinttal kevesebb pénzből kell idén gazdálkodnunk, mint tavaly – kezdte Kecel első embere. – Nehéz volt ezt a hiányt úgy szétosztani, hogy ne kelljen senkit elküldeni, viszont néhány dolgozót kénytelenek voltunk hat órába visszajelenteni, a korábbi nyolc órás munkaidőből – folytatta. – Óriási segítség lesz az, hogy hetven százalékban átvállalta az adósságállományunkat az állam, ami 1 milliárd 117 millió forintot jelent. Bízom abban, hogy ennek pozitív hozadékaként a 2014-es költségvetés elfogadásakor mindenkit, aki most hat órában dolgozik nálunk, visszatehetünk majd nyolc órás munkaidőbe – ismertette az állami adósságkonszolidációs program keceli vonatkozását a polgármester.

Haszilló Ferenc úgy véli, sok önkormányzatot a biztos bedőléstől mentett meg a kormány intézkedése. Ugyan nem gondolja, hogy Kecel is ilyen sorsra jutott volna az állami segítség nélkül, abban azonban biztos, hogy csak jelentős létszámleépítéssel és megszorító-csomag bevezetésével tudták volna orvosolni a pénzügyi nehézséget.

Visszatérve az idei keceli költségvetésre, a településvezető azt is elmondta, mi mindenen igyekeztek spórolni. – Több intézménynél is hivatalnál is a közfoglalkoztatási program által végezzük a takarítást. Az iskolánkat már korábban egyházi fenntartásba adtuk. Meghúztuk a képzeletbeli nadrágszíjat a nem kötelező feladatok támogatását illetően. A labdarúgók, a kézilabdások, a karatésok, a folklóregyüttes és a média esetében a félre csökkentettük a korábban rendelkezésükre bocsátott támogatást, egyedül az orvosi ügyeletre fordított összeghez nem nyúltunk. Ez több millió forintos spórolást eredményezett a 2013-as költségvetésben – foglalta össze a takarékossági intézkedéseket Haszilló Ferenc.