Megkönnyítik a betegség elviselését
Hiánypótló kezdeményezésről tájékoztatott Zöld Lászlóné képviselő.
A megfelelő egyeztetések után Baján is megkezdődött a hospice
(pallatív) ellátás a súlyos betegek számára, ingyenesen.
Nem új keletű a kezdeményezés, két
alkalommal került a korábbi képviselő-testület elé az a javaslat, hogy
létesítsenek a városban hospice házat. A most induló szolgáltatás a
beteg otthonában, ingyenesen történik. Minderről a helyi háziorvosokkal
egyeztettek a múlt héten.
Sajnálatos módon hazánkban vezető
halálok a daganatos betegség. A beteget és hozzátartozóit is megviseli
az utolsó időszak. Ebben kívánnak segíteni a hospice gondozást végzők.
Az ellátást Baján és környékén a dr. Bencze és Társa Kft. munkatársai
végzik, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek. Magas szintű szakmai
tudásuk birtokában próbálnak segíteni a betegen, támaszt nyújtani a
családnak. A megyei team tagja háziorvos, pszichológus, onkológus,
gyógytornász, fizioterápiás asszisztens, felnőtt szakápoló, hospice
szakápoló és dietetikus. A helyi koordinátorral, Ignácz Barbarával beszélgettem.
– Kik vehetik igénybe ezt az ellátási formát?
– Az ellátás elsősorban a végstádiumú
rákbetegeket szolgálja. Ezt a nagyon nehéz időszakot szeretnénk segíteni
úgy, hogy a beteg az otthonában kapja meg mindazt az emberi
méltóságához illő ellátást, ami egy ilyen betegség esetén szükséges.
Orvos szakmai követelményként fogalmazódott meg, hogy a gyógyíthatatlan
beteg számára biztosítani kell a pallatív ellátást, fájdalmai
csillapítását. Azt tudni kell, hogy a pallatív medicína fejlődése új
szempontokat vezetett be az élettől búcsúzók ellátásába. A
fájdalomcsillapító kezelések mellett olyan terápiás formák jelentek meg,
amelyeknek az a célja, hogy az önálló életre való képességet a lehető
leghosszabb ideig fenntartsák. Léteznek olyan ellátási formák is,
amelyek a hozzátartozóknak nyújtanak gyakorlati segítséget és érzelmi
támogatást.
– Mennyire ismert ez az ellátás Magyarországon?
Hat éve, 2007-ben például 132.938 fő
halt meg, ebből 31600-an daganatos megbetegedésben. Közülük mintegy 4500
fő került a hospice gondozásba. Ez az ellátás komoly team munkát
igényel. Segít a családnak abban, hogy megbirkózzon a betegséggel,
csillapítja a fájdalmakat és az egyéb kínzó tüneteket. Integrálja a
betegellátásba a pszichológiai és spirituális tényezőket. Összességében
támogató rendszert kínál ahhoz, hogy a beteg a legaktívabban élhessen az
utolsó pillanatokig. Hangsúlyozza az életminőséget, ugyanakkor
pozitívan viszonyul a betegség folyamatához.
– Milyen módon vehető igénybe a szolgáltatás?
– Otthoni hospice ellátásra javaslatot
tehet a beteg kezelőorvosa, klinikai onkológus, vagy a betegségének
jellegéből adódó szakorvos, a hospice szolgálat pallatív jártasságú
orvosa. A háziorvos a mi értelmezésünk szerint a hospice otthonápolás
elrendelője, nem pedig javaslattevője. Összesen 3x50 vizit áll
rendelkezésünkre, ami ha naponta járunk a beteghez, valóban mintegy 6
hónap. De ezt így nem lehet meghatározni. Van, aki csak heti 3
alkalommal veszi igénybe a szolgáltatást, ott akár 1 év is lehet az
ápolás ideje.
– Milyen segítség kérhető?
– A segítség sokrétű. Ezért csak
néhányat emelnék ki, például infúziós folyadékpótlás, műtétek utáni
szakápolási feladatok, felfekvések, fekélyek, tumoros sebek kötözése,
felfekvés prevenciója. Az önellátás korlátozottsága esetén a testi
higiéné biztosítása, valamint az önellátás és a mozgás segítése.
Rab Rita