2019.02.19, Kedd

Megépült Baja és Vaskút között a 8 kilométeres kerékpárút

admin

2013.12.13

A 318 millió forintos projekt tíz százaléka az önrész. Baja az összegnek több mint a felét állja. A januárban elkezdett munkálatok befejezésének határideje december 31. Jelenleg a forgalomba helyezési eljárás folyik, január közepétől lehet majd jogszerűen használni az utat. Alszegi Zoltán, Vaskút polgármestere a programzáró sajtótájékoztatón megköszönte a városnak az együttműködést: – A két település együtt nagyobb sikerrel pályázhatott, de a költségek miatt is sokkal kedvezőbb volt a partnerség – szögezte le.

Zsigó Róbert bajai polgármester köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki partnerként részt vett a munkálatokban. Kiemelte: nem ez az egyetlen közös projektje a két településnek, a szennyvízcsatorna hálózat kiépítésén is együtt dolgoznak. – Talán még a szokásosnál is jobb a kapcsolatunk Vaskúttal. Remélem, az itteniek örömmel fogadják a kerékpárutat. Sokan fogják használni, és az autósok is hamar megszokják a biztonsági elemeket – fejezte ki reményét Baja irányítója. Hozzátette: ő maga is igyekszik majd kerékpárral érkezni fogadóóráira.

A kerékpárút kiépítésével párhuzamosan szemléletformálási és népszerűsítési rendezvények is zajlottak Vaskúton. Ezekről Papp Csilla programfelelős számolt be, fotós összeállítással dokumentálva a rendezvényeket. Kerékpáros versenyt szerveztek, reggelivel vendégelték meg a bringásokat a községháza előtt, információs napokat, előadásokat, lakossági fórumot tartottak. Minden iskolás kapott tájékoztató anyagokat és fényvisszaverő eszközöket. Az autósok számára közlekedésbiztonsági tájékoztatókat szerveztek a projekt jelmondatának égisze alatt: