Bács-Kiskunban immár a negyedik kormányablak került átadásra szombaton délelőtt, ez alkalommal Baján, ahol a bajai járás egyetlen Kormányablakában intézhetik hivatalos ügyeiket a térségben élők. Mint megtudtuk a bajai járásban ezt az egy Kormányablakot tervezték be, ezért annak a mérete is ennek megfelelő.
Mint azt Kovács Ernők kormánymegbízott 2014 decemberében a Bácsmegye.hu által készített interjúban is elmondta, 2015-ben Bács-Kiskun megye mind a 11 járásközpontjában működni fog már egy új Kormányablak, de mint például Kecskeméten két hivatal is lesz a mai mellett a Rákóczi úton lévő okmányiroda is átalakul, illetve például Izsákon is létesül egy Kormányablak.
A Kormányablakok átadási ceremóniája során rendszeres, hogy a térség parlamenti képviselője, illetőleg a befogadó város és a környező települések polgármesterei részt vesznek ezeken az egész térségek életét a jövőben meghatározó avatási ünnepségeken. Sajnos ez esetben Fercsák Róbert Baja polgármester már egy hetekkel korábban lepontosított egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen, ami azért is érdekes, hiszen közismert, hogy a politikában azért nincsenek véletlenek.
A bajai Kormányablak egy korábban általános iskolából lett kialakítva a belvárostól alig 3 percre, így az átalakítások során a kivitelezőknek igencsak meggyűlt a bajuk a régi épülettel, ezért belső pillérek kialakítására volt szükség, hogy az épület statikailag megfelelő legyen.
Bajai Kormányablakra vonatkozó adatok
Kivitelezés költsége összesen:
bruttó 126.530.902.- Ft
Ebből rendkívüli kormányzati intézkedés terhére átadott költségvetési támogatás:
- bruttó 93.714.799.- Ft
TIOP-3.3.1/A-12/2-2013-0009 azonosító számú projekt terhére:
- bruttó 32.816.103.- Ft
Munkaállomások száma: 26 db (23 munkaállomás és 3 fotófülke)
Az ingatlan Baja Város Önkormányzat tulajdonában van, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal térítésmentes használatba kapta meg. Korábban itt kapott helyet egy helyi általános iskola.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.