Egy alumínium STOP tábla ellopása is tragédiát okozhat, de a pörbölyi katasztrófa után Bajánál ellopni egy vasúti jelzőberendezés rézkábeleit, felér egy terrorcselekménnyel.
Az árvíz miatt lezárt területre akartak bemenni
Elfogták azt a két fiatalkorú férfit, aki a vasúti jelzőkészülékből rézdrótot lopott el.
Baja mellet, Dunafürdőnél az árvíz miatt lezárt területen lévő zárópontnál szolgálatot teljesítő két bajai járőr igazoltatta azt a két fiatalkorú férfit, akik a lezárt területre akartak bemenni 2013. június 7-én 16 óra 20 perckor. A fiatalokat igazoltatták, majd ruházatuk átvizsgálásakor bűncselekmény elkövetésére utaló tárgyakat találtak, csípőfogót, baltát, és rézvezetéket.
A 15 és 16 éves bátaszéki fiatalokat előállították a Bajai rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukon elmondták, hogy az 551-es út és Baja – Bátaszék vasúti vonalhoz csatlakozó ipari vágány kereszteződésében lévő jelzőkészülékből a réz kábeleket ellopták.
A két személyt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen, ahol a bűncselekmény elkövetését elismerték. Ellenük lopás vétség és a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult.
Az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal küldik meg a Kecskeméti Járási Ügyészségre.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
A Market generálkivitelezésében létrejött ötcsillagos hotel és a mellette megvalósult irodaház a szakma elismerését is kivívta.
Számos munkafolyamat szolgál arra, hogy rövidesen sor kerüljön az első betonöntésre a Paks II. projektben: dolgoznak a terület előkészítésén, tesztelik a betonreceptúrát, érkeznek a beépítendő elemek és az első emelőgépek is.