Újszerű rendezvénysorozatot indított a mai nappal a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel.
Újszerű rendezvénysorozatot indított a mai nappal a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel. Egy éven át minden hónap első vagy második péntekén bemutatkozik a megye egy-egy járása, felfedve természeti-, turisztikai- és tárgyi értékeit, hagyományait, házi, tájjellegű termékeit. Elsőként Bácsalmás járás mutatta meg magát a rendezvény fő célcsoportjának, a kecskeméti nagyközönségnek.
Az esemény megnyitásaként tartott sajtótájékoztatót ma a Megyeházán Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. „Szívügyünk, hogy erősítsük a megye összetartó erejét, melyhez ez az eseménysorozat is nagyban hozzájárul. Szeretnénk, ha a kecskeméti lakosok megismernék megyénk sokszínűségét és megtapasztalnák, hogy át sem kell lépniük Bács-Kiskun határait, ha értékre és feledhetetlen élményre vágynak.” – mondta el bizakodva a megyei elnök.
A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója is, aki elismerően nyilatkozott a kezdeményezésről és arról, hogy hazánk legnagyobb megyéje nem csak területét, de a benne található értékeit tekintve is a legnagyobb az országban.
Tóth Árpád, Bácsalmás alpolgármestere röviden bemutatta a Megyeháza elé hozott bácsalmási kincseket. A Bácsalmási járást bemutató, csokornyi ízelítő mottójaként csak annyit mondott: hűség, szorgalom és tehetség – ez, ami áthatja a megtekinthető és megkóstolható értékeket.
„A megyei értékek bemutatásánál vitathatatlanul ott a helyünk” – nyilatkozta Domján Gergely, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara elnöke. Komoly célkitűzése a megyei önkormányzatnak és a kamarának egyaránt, hogy az emberek megismerjék, megszeressék és keressék a helyi termékeket, hiszen ezzel egy sokkal egészségesebb élet lehetőségét tudják maguknak és családjuknak megteremteni. „Fontos lenne, ezért dolgozunk nap mint nap, hogy a helyben termelt és előállított termékek a közétkeztetésben is jóval nagyobb szerephez jutnának, kiszorítva ezzel a távoli országokból érkező, bizonytalan eredetű és összetételű élelmiszereket.” – tette hozzá az elnök.
A Megyeháza előtt egész napos kóstoló és vásár fogadta az odalátogatókat. Az érdeklődők a térségre jellemző, adalékanyag-mentes élelmiszereket, gyümölcsleveket, zöldségkrémeket, lekvárokat, savanyúságokat, házi sajt különlegességeket, süteményeket kóstolhatták és vásárolhatták meg. Bemutatkozott a Madarasi pálinka, a járás kézművesei, s ízelítőt kaphatott a betérő vendég a térség természeti értékeiből, turisztikai látnivalóiból is élő bácskai zene kíséretében.
A rendezvény következő eseménye július 8-án lesz, amikor a Kiskunfélegyházi járás kerül terítékre a Megyeháza előtt.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.