2024.04.20, Szombat

Frissen végzett mesterek léphetnek a piacra

2015.12.11. 16:05

Hirdetés

Több éves hagyomány, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között szervezi meg a Mesterek felavatását. Az idei évben is több szakma képviseltette magát, sikeres végzettei vehették kezükbe december 10-én a Városháza dísztermében Mesterlevelüket.

 

Az Iparkamara szervezésében, az idei évben is hivatásuk kiválóságai lehettek az itt megjelentek. Most is több szakma képviseltette magát. Épület- és szerkezetlakatosok, kőművesek, ács-állványozók, hegesztők, épületasztalosok, bútorasztalosok, burkolók, gépi forgácsolók, autófényezők, karosszérialakatosok, kereskedők, szakácsok, cukrászok, pincérek, kozmetikusok, kéz- és lábápolók.

Az avató ünnepségen Gaál József a Kamara elnöke köszöntötte, és gratulált a résztvevőknek. Elmondta, hogy az országnak, és az önkormányzatoknak fontos szerepet kell felvállalniuk a vállalkozók támogatásában. Az emberek minél jobb körülmények között dolgozhassanak, működhessenek, alkothassanak, hiszen ők hozzák létre azokat az értékeket, melyekre mindennapi életünk során szükségünk van. Hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb hiány van az országban a jól dolgozó szakemberekből. Fontosnak tartja, hogy a fiatalokat a szakmatanulás felé tereljék. Felhívta a figyelmet, hogy a mesteri cím nagy felelősséggel jár, hiszen innentől még inkább kell az értékeiket fejleszteni. Tovább kell adniuk a felhalmozott tudást a soron következőknek, fenn kell tartani a tudásanyagot, méltón kell gazdagítani a területeket.

Foglalkozásonként adták át a Mesteri okleveleket. A Merkbau Kft.-től Sánta László Csaba – Kőműves, Mészáros László – Ács és Francia Ferenc – Asztalos vehette át a kitüntető címet.

A Díjazottak a Fogadalomtétel keretében ígérték, hogy tevékenységüket magas szinten művelik, a tisztességes vállalkozások tekintélyét megőrzik. Munkájukkal minőségi és etikai garanciát nyújtanak megrendelőiknek. Tevékenységükkel, erkölcsi magatartásukkal úgy igyekeznek, hogy a régi mesterek hagyományaihoz méltóak legyenek, társaik megbecsülését kiérdemeljék, a leendőknek példát mutassanak.

Pezsgős koccintással gratuláltak a sikeres vizsgázóknak, elismerésüket fejezték ki a felkészítő tanároknak, oktatóknak. Megköszönték a Kamara munkatársainak, hogy lebonyolították a mesterképzést, vizsgáztatást.

Galéria

MegyeBács-Kiskun Megyei IparkamaraMesterlevél