Január egy fontos időszak az Önkormányzatoknál, a tervezett Uniós források megpályáztatása megkezdődött. - tájékoztatott Rideg László a Bács Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke. A pályázatok több mint fele kiírásra került, a többi pedig a napokban folyamatosan jelenik meg.
A megyének 63 milliárd forint áll rendelkezésre, elsősorban a megyei Önkormányzatoknak. Ez biztosan Bács-Kiskunban marad. A megye 118 települése részesül ebből a keretből.
Most 8 pályázati lehetőség nyílt meg. A Megyei Önkormányzatok munkatársai, akik ezen pályázatok gondozásával foglalkoznak, már dolgoznak az Önkormányzatok vezetőivel. Segítséget nyújtanak a projektmenedzselési feladatokban, a nyilvánosság lebonyolításában, a közbeszerzésben.
Az eddig meghirdetésre került felhívásokról számolt be dr. Kecskés László Bács-Kiskun megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője:
Pém Attila díjával a Liget Budapest Projekthez kapcsolódó nemzetközi elismerések száma nőtt tovább.
A projekt fővállalkozója megrendelte a hosszú gyártási idejű berendezéseket, többek közt a reaktorpalást előállítása is megkezdődött Oroszországban.