A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés márciusi ülését ezúttal Kecskeméten, a Megyeházán tartotta
. Rideg László elnök két ülés közötti beszámolójában az önkormányzat elmúlt havi területfejlesztés, vidékfejlesztés, megyemarketing és nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt.
Telkes Róbert, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vezetője beszámolt a közgyűlésnek az Alsó-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács főbb feladatairól és 2015. évi munkájáról. Ezt követően Novák Gyula, az Alsó-Tisza-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács vezetője tartott előadást a Tanács elfogadott éves munkatervéről, majd összefoglalta az üléseken történteket és bemutatta a bizottságok munkáját.
A lengyel és a magyar nép kapcsolatának és barátságának évezredes múltja van. A másik iránti szimpátia, egymás segítése, a két népet összekötő történelmi szálak egy nagyon erős alapot képeznek, melyre bátran lehet építkezni. Az ennek jegyében évente megrendezett, Lengyel-Magyar Barátság Napját egyik évben Magyarországon, másik évben Lengyelországban rendezik meg. Idén Budapest, jövőre Łodz lesz a barátságnap helyszíne, a 2018-as rendezőről ugyanakkor még nem született döntés. A közgyűlés egyhangúlag megszavazta, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázzon arra, hogy 2018-ban a rendezvénynek megyénk adjon otthont. Bács-Kiskun megye számára ugyanis fontos az, hogy minden szálat megragadjon annak érdekében, hogy a megye nemzetközi kapcsolatrendszere, ismertsége tovább erősödjön.
Kiskunmajsa után újabb megyei város, ezúttal Kiskunhalas érdemelte ki a gyógyhellyé minősítést. Így lehetősége nyílik olyan ismert és kedvelt gyógyközpontok mellé felsorakozni, mint Hajdúszoboszló, Hévíz vagy Kiskunmajsa. A gyógyhellyé minősítés nem az egész településre, hanem egy konkrétan meghatározott részére vonatkozik, a cím birtoklása mégis egy rendkívül komoly lépés a fürdőnek, a városnak és a megyének egyaránt, hiszen ennek révén számos fejlesztési lehetőség nyílik meg. A Közgyűlés a megye turizmusának fejlesztése érdekében végzett munkája elismerése jeléül oklevelet nyújtott át Kiskunhalas Város Önkormányzatának, melyet Rideg László elnök adott át Fülöp Róbert polgármester részére.
Ezt követően Bányai Gábor, a térség parlamenti képviselője mondott rövid köszöntő beszédet, majd Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármesterének beszámolóját hallgathatták meg a politikusok, aki a város jövőbeni fejlesztési elképzeléseiről beszélt.
Végül zárt ülés keretében döntött a közgyűlés a Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. évi kitüntetéseire tett javaslatokról.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.