Magyarbánhegyesen és Bócsán is szedi áldozatait a betegség, a hatóságok 10 kilométeres sugarú megfigyelési és 3 km sugarú védőkörzetet jelöltek ki.
Bács-Kiskun és Békés vármegyében tenyész- és tömőkacsa telepen is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a Nébih.
Közölték: a Békés vármegyei Magyarbánhegyes mintegy 13 300 tenyészkacsát tartó telepén a megemelkedett elhullás, idegrendszeri tünetek jelentkezése, a takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés csökkenése miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja.
A Bács-Kiskun vármegyei Bócsa településen található 13 500 állatot számláló tömőkacsa telepen a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek jelentkezése hívta fel az állattartó figyelmét a betegség lehetőségére.
A Nébih laboratóriuma mindkét telep esetében a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból. A gazdaságok körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és megállapították a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy tegyenek meg minden kötelező és önkéntes óvintézkedést a járványhelyzet súlyosbodásának megelőzésére. Ez ugyanis a kulcs ahhoz, hogy a magyar baromfiágazat elkerülhesse egy újabb, a korábbi évekhez hasonlóan nagy kiterjedésű járvány kialakulását.
A Mapei felmérése szerint miközben továbbra is sokan borúlátóan tekintenek az építőipari ágazatra, a szakemberek megítélése javuló tendenciát mutat.
A 135 éves múltra visszatekintő skandináv hátterű ingatlanfejlesztő Budapesten 2024 végén megkezdte a H2Offices irodakomplexum második fázisának beruházását.