Az éllovas spanyolokkal játszott a magyar csapat.
A magyar együttes három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a B csoportban a negyedik helyen állt a keddi mérkőzés előtt és maradt is ott a játéknapot követően. Az éllovas spanyolokkal tavaly november 17-én mérkőzött idegenben a magyar csapat, akkor 2-0-ra kapott ki Huelvában.
A kecskeméti találkozó a várakozásnak megfelelően alakult, a spanyolok gyakorlatilag a kapujuk elé szorították a magyarokat. Ezzel a saját dolgukat is megnehezítették, mert a betömörülő hazaiakkal szemben nem sok gólhelyzetet tudtak kialakítani. A vezetést egy szöglet utáni távoli lövésből szerezték meg. A magyarok a második félidőben többször jutottak el ellenfelük kapujáig, de veszélyt sokáig így sem jelentettek, a spanyolok pedig folytatták a labdabirtoklásra, sok passzra épülő játékukat. A hajrában bátrabban támadott a magyar csapat, amely előtt ekkor már adódott gólszerzési lehetőség.
A csoport állása:
1. Spanyolország 22 pont,
2. Skócia 16 (17-6),
3. Belgium 16 (11-5),
4. Magyarország 10,
5. Kazahsztán 6,
6. Málta 0
A kilenc csoportgyőztes Eb-résztvevővé válik, a csoportmásodikak közül a legjobb három szintén, a további hat pedig a rájátszásban küzdhet a fennmaradó három helyért. A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Szlovákia, amelynek válogatottja automatikus résztvevő. Az ősszel még további két mérkőzése lesz a továbbjutásról már lemaradt magyar U21-es válogatottnak, október 10-én a máltaiakat fogadja Budapesten, október 15-én pedig Belgiumban lép pályára.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.