Ismét megrendezi őszindító családi fesztiválját szombaton a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely – közölte az intézmény vezetője az MTI-vel.
Bognár Gabriella elmondta: a második alkalommal meghirdetett Szóraka Feszt sok más játékfesztivállal ellentétben nemcsak a gyermekekre koncentrál játékos programokkal, hanem a felnőtteket is várja, hiszen a fesztivál alapgondolata az, hogy „játszani mindenki szeret”.
A Szóra Feszt rendezvényeinek sorát a múzeum előtti téren a Langaléta Garabonciások vásári tréfáival nyitják meg szeptember 7-én 10 órakor. Ezt követően a Ziránó Bábszínház Kelekótya Haramiák című előadásában hagyományos kesztyűs bábok segítségével elevenedik meg a humoros történet, majd ebédig Gulyás László vándormuzsikus szórakoztatja az érdeklődőket a múzeum udvarán. A családi fesztivál vendége lesz a vásári játékok elmaradhatatlan szereplője, Vitéz László is – Takács Dániel és Lehőcz Zsuzsa előadásában –, aki ezúttal elásott kincset keres, majd a programokat kora este a Kolompos együttes Vitéz Levente című mesekoncertje zárja. A zenével és szerepjátékkal fűszerezett előadásban a gyermekek is részesei lesznek a történetnek.
Egész napos program keretében lehetőség lesz a Dr. Code Programozó Iskola oktatói segítséggel egyszerű LEGO-robotok építésére és programozására. A múzeum udvarán egyedi ügyességi játékokkal várják az érdeklődő családokat. A felhőkapkodó szerkezettel három, a repülőgép előtti kötélen lecsúszó felhőt kell eltalálni, a Jövőbe lövő pedig a Tintaló Társulás saját fejlesztésű célba lövő játéka. Szintén nyitástól zárásig készülnek a szervezők a kiállításokhoz kapcsolódó nyomozó, kereső és kvízjátékokkal, múzeumpedagógusaik jóvoltából pedig több kézműves foglalkozás közül lehet majd választani.
A programok ingyenesek, további részletek a https://kkjm.hu/ii-szoraka-feszt-jatek-mese-szorakozas-az-egesz-csaladnak oldalon olvashatók.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.
Ünnepélyes keretek között adta át új üzemcsarnokát a Start Plast Kft. március 20-án Újhartyánban. A korszerű üzem nemcsak a vállalat termelési kapacitását növeli és versenyképességét erősíti, hanem egyúttal a kínai Borche Ltd. fröccsöntő gépgyártó számára magyarországi mintaüzemként is működik majd - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.