2024.12.03, Kedd
Kecskeméten alakult meg az első Önkéntes Pont
Fotó: MTI / Bús Csaba

Kecskeméten alakult meg az első Önkéntes Pont

MTI

2024.05.31. 11:16

Egyetemi Önkéntes Pont (KÖZÖS.) nyílt a Nemzeti Ifjúsági Tanács kezdeményezésére az országban elsőként a kecskeméti Neumann János Egyetemen.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt Magyarországon az önkéntesek száma, ami az önkéntesség iránti érdeklődés és elköteleződés növekedését mutatja.

 


A kutatások szerint azok a fiatalok, akik nem vállalnak önkéntes tevékenységet, egyrészt az idő, másrészt az információ hiányát jelölik meg indokként. Ekkor jött a KÖZÖS. irodák kialakításának ötlete, amiben kiváló partnerre találtak a Nemzeti Ifjúsági Tanácsban - mondta a helyettes államtitkár.
Nagy-Vargha Zsófia kifejtette: a kutatásokból az is kiderül, hogy az önkéntesek egészségi állapota sokkal jobb és a stresszt is jobban tudják kezelni, de az önkéntesség a szakmai karrierúthoz is szorosan kapcsolódik, hiszen sok tapasztalatot és kapcsolatot lehet szerezni annak során.

 

Közösségépítés és szolidaritás a cél

Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke arról beszélt, hogy az önkéntesség értéke és az önkéntes szerepvállalás tanulási folyamat, amelyet a legtöbb fiatal a középiskolában megtapasztal, de ezt "egy életen át kell játszani". A projekt célja egyetemi közösségek építése, amelyekben az önkéntesség és a szolidaritás minden hallgató számára inspiráló és elérhető tapasztalattá válik, lendületet adva a társadalmi felelősségvállalásnak és a közösségi összetartozásnak, hidat képezve a jó ügyek, a civilek és az egyetemi hallgatók között.
Fülöp Tamás Ferenc, a Neumann János Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy a diplomás értelmiségiek képzésében mindig is helye lesz a társadalmi felelősségvállalásnak, a közösségért való tenni akarásnak, az értékalapú gondolkodásnak és az egymásra figyelésnek.

 

 

Pluszkredit jár az önkéntességért

Stein Ildikó, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöki megbízottja, az Egyetemi Önkéntes Pont program szakmai vezetője elmondta: a tenni akaró fiatalok hasznos tapasztalatokhoz és értékes lehetőségekhez juthatnak, valamint pluszkrediteket is szerezhetnek a tanulmányaikhoz.
A KÖZÖS. kollégái legalább heti 12 órában elérhetőek lesznek a helyszínen, online módon pedig folyamatosan. Az ott dolgozó vezető feladata elsődlegesen a kapcsolatok építése, önkéntes programok szervezése, a két mentor pedig a fiatalok körében népszerűsíti a lehetőséget, valamint ők is segítenek a szervezésben, illetve programötletek gyűjtésében és megvalósításában.
Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke szerint a városban minden adott a sikeresen működtetéshez: a városvezetés odafigyel a fiatalokra, támogatja elképzeléseiket, de talán a legfontosabb, hogy a közösségük mindenre nyitott.

MegyeKecskemétNeumann János EgyetemönkéntességKÖZÖS.iroda