Május 13-án több városban, - köztük Kecskeméten és Kiskunhalason - egy időben országos premier előtti jótékonysági bemutatót rendeznek Szőke András Brigádnapló című filmjéből.
A jótékonysági vetítéseket a Magyar Rotary Clubok Szövetsége szervezi, amely 56 Rotary klubot fog össze országszerte Győrtől Szegedig, Pécstől Budapesten keresztül Nyíregyházáig - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, május 13-án 11 városban lesz látható premier előtt a Brigádnapló: Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Csongrádon, Székesfehérváron, Sopronban, Szombathelyen, Szentendrén, Kecskeméten, Szolnokon és Kiskunhalason.
A vetítésekre csaknem 2000 nézőt várnak, akik a film után több helyszínen az alkotókkal, szereplőkkel is találkozhatnak. A jegyekből és a támogatásokból befolyt összegből az adott város Rotary klubjainak segítségével gyermekeket és fiatalokat támogatnak.
A filmről szólva a közleményben kiemelik, hogy Szőke András rendező a tőle megszokott, keserédes stílusával fogott bele a rendszerváltás egy szeletének bemutatásába a szentesi Petőfi Szocialista Brigád fellelt eredeti brigádnaplójának felhasználásával. "A film a közösség összetartozását, a túlélést és a kreatív megoldásokat helyezi előtérbe a hiánygazdaság, a szocialista tervgazdálkodás idejében, célul tűzve ki, hogy a múltba való elmélyedés mellett humorával a fiatal korosztályt is megszólítsa, és bemutassa számukra a hetvenes-nyolcvanas évek néha burleszkszerű mindennapjait" - írják az ismertetőben.
A Brigádnapló című szatirikus vígjáték producere Mészáros Zoltán, operatőre Bán-Horváth Attila, a forgatókönyvet Nemes Orsolya és Szőke András jegyzi. A filmben Szőke András mellett többek között Reviczky Gábor, Szarvas József, Györgyi Anna, Fábry Sándor, Badár Sándor, Gáspár Tibor, Zelei Gábor, Vida Péter, Kautzky Armand és Bede Róbert játszik.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.