2024.10.15, Kedd
Tovább bővítik a megye kerékpárút-hlózatát
Fotó: Illusztráció, unsplash.com

Tovább bővítik a megye kerékpárút-hlózatát

MTI

2024.04.29. 08:44

Több mint kétmilliárd forintból Érsekhalmát, Nemesnádudvart és Sükösdöt összekötő szakasszal bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat.

A projektről Rideg László,  a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: a megépülő kerékpárút a már megvalósult Hajós-Érsekhalma szakaszt köti össze a Sükösd mellett futó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúttal. A majdnem 14 kilométer hosszú nyomvonal érinti az érsekhalmi földvárat, a nemesnádudvari pincesort és egy jelentős szakaszon a Duna-völgyi-főcsatorna partján vezet majd.

 

Uniós forrásokból finanszírozzák az építkezést

A fejlesztés megvalósítására az érintett településekből és a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatából álló konzorcium az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz forrásból 2,2 milliárd forintot nyert.
Kiemelte: ez a kerékpárút része lesz a vármegye közepén már meglevő, több mint 100 kilométer hosszúságú hálózatnak, amely - a Keceltől Sükösdig tartó szakasz megvalósulásával - rácsatlakozik majd az EuroVelo 6-os kerékpárútra.

A vízi turizmus fejlesztése is elkezdődhet

Elmondta: a térség vízi turisztikai fejlesztése is tervezés alatt áll, amelynek eredményeként a jövőben lehetővé válik az evezés a Vajas-fokon és a Duna-völgyi-főcsatornán. Így a gyalogos, a kerékpáros és a vízi turizmus egymást erősítve komplex kínálattal vonzza majd a látogatókat a térségbe.
A tervezett kerékpárút azonban nemcsak a településeket, hanem a térségi látnivalókat, értékeket is összeköti - fogalmazott Rideg László. Érsekhalmára nemcsak a bronzkori földvár miatt érdemes elmenni, hanem a helyi termékek és a horgásztó miatt is, de a vadászház és az erdei iskola látogatottságának is jót tesz majd a becsatlakozás a kerékpárút-hálózatba - tette hozzá.

 

 

A horgász- és borturizmus fellendülésére számítanak

Sükösdön is számos látnivaló várja a turistákat és a környékbeli lakosokat, hiszen a tőzegtavaik közelében található Magyarország legnagyobb partifecske-kolóniája. A gazdag programkínálatot felvonultató tájházhoz pedig a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó, jövőre megépülő belterületi kerékpárúton vagy akár vízi úton is el lehet majd jutni.
 Nemesnádudvaron azt szeretnék elérni, hogy a Sükösd és Érsekhalma közötti szakasz egy alternatív gyalogos túraútvonal is legyen egyben, és erre már van is ígéretük a Kéktúra Egyesülettől. A helyiek arra számítanak, hogy a fejlesztés a térségi horgászturizmust és a borturizmust is fel fogja lendíteni.
 

MegyeEuroVelo nemzetközi kerékpárút HajósÉrsekhalmasükösdKecel