A természetvédelmi szakemberek idén télen is elvégezték a túzok Kárpát-medencei populációjának felmérését. A szinkronszámlálások eredményei viszonylag pontos képet nyújtanak e fokozottan védett madárfaj létszámáról, illetve annak változásairól. Az adatok alapján elmondható, hogy az elmúlt években egy újabb, nagyjából tíz százalékos emelkedés volt megfigyelhető a pannon régióban.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is a legnagyobb előfordulási helyüknek a keletpannon-régió tekinthető, ahol 1739 példányt számláltak januárban, míg a nyugatpannon-régióban legalább 681 madár volt a szinkronszámlálás idején - olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park honlapján.
Az adatok tükrében elmondható, hogy a korábban 220 példányra becsült Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2400 fölé emelkedett. A hazai populáció is növekedést mutatott: a szakemberek legalább 100 példánnyal többet regisztráltak a korábbiakhoz képest.
A magyarországi állományok a Mosoni-síkon, a Duna-Tisza közén, valamint Kelet-Magyarországon találhatók. Igazgatóságunk működési területén a Felső-Kiskunság szikes pusztái tradicionális túzok élőhelyek, ahol jelentős állomány él, mintegy 598 egyedet figyeltek meg a felmérés időszakában. A régióban a legtöbb túzok Magyarország területén él és a közép-európai túzokvédelemben hazánknak kiemelkedő szerepe, valamint felelőssége is van, mivel a faj csak határon átnyúló együttműködéssel védhető meg hosszú távon.
Az állomány nagyságának megállapítása céljából a szakemberek a túzokok szinkronszámlálását, azaz egy időben történő felmérését télen végzik. Ilyenkor pontosabb képet lehet kapni egy-egy régió állományáról, mivel a telelő madarak jól megfigyelhető, elkülönült csapatokba verődve töltik az időt, ennek megfelelően viszonylag pontosan megszámolhatók.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.
Ünnepélyes keretek között adta át új üzemcsarnokát a Start Plast Kft. március 20-án Újhartyánban. A korszerű üzem nemcsak a vállalat termelési kapacitását növeli és versenyképességét erősíti, hanem egyúttal a kínai Borche Ltd. fröccsöntő gépgyártó számára magyarországi mintaüzemként is működik majd - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.