A Colas által kivitelezett közútfejlesztés részben új út kiépítését, részben egy meglévő út szélesítését és megerősítését tartalmazta. Emellett többek közt kerékpárút, zajvédő falak és egy új csomópont is létesült.
Lezárult a Kecskeméthez tartozó Hetényegyháza bekötése az M5-ös autópályába – derült ki a vármegyeszékhely közleményéből. Az uniós forrásokból megvalósított beruházásban Kecskemét legnyugatibb városrészéhez a Colas Zrt. kivitelezésében épült meg a közúti kapcsolat.
A kecskeméti önkormányzat a TOP keretében 1,937 milliárd forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a projekt megvalósítására. A támogatás mértéke 100 százalékos.
A projektben mintegy 2,2 km hosszan történt közútfejlesztés: ez részben új útszakasz kiépítését, részben egy meglévő aszfaltút 4 méterről 6 méterre történő szélesítését és megerősítését tartalmazta.
A beruházás keretében épített 2,2 km hosszú út mentén 200 fa és 1000 cserje elültetése történt.
A Hetényegyháza közvetlen autópálya kapcsolatát megteremtő projektben sor került egy új csomópont kiépítésére is a Helikon utcánál. A Helikon utcától a temetőig (az alábbi térképen zölddel jelölt terület), több mint 500 méter hosszúságban önálló, 1,5 méter széles közös gyalogút-kerékpárút is létesült.
Az út keresztezi a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalat, így a munkálatok során a vasúti átjáró felújítására is sor került, megtörtént továbbá a távközlési, elektromos közmű és a meglévő ívóvízvezeték kiváltása is, illetve bővült a terület közvilágításának kiépítettsége is.
A lakosság érdekében támfalak és a belterületi részen zajvédőfalak épültek 2 méter magasságban. A földúti csatlakozások kapcsolati szakaszainak kiépítése mellett a területen lévő lakóingatlanok előtt szilárd burkolatú kapubehajtók épültek egységesen 4 méter szélességben.
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.
Földfeltöltési munkálatok zajlanak az új forgalmi előtér kiépítéséhez.