Szabadakarat>>>> címmel koncertszínházi darabot mutatnak be az Erkel Színházban október 21-én és 22-én. A színészek, énekesek, zenészek bevonásával született előadás Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét, közös életét járja körül modern felfogásban.
"Az előadásban nemcsak a próza, hanem a fizikai színház, a mozgás is hangsúlyos. Petőfi és felesége szerelmi életét visszük színpadra, és közben megpróbáljuk megmutatni a mai fiataloknak, hogyan öltözködtek, mit gondoltak a világról, a szabadságról, a hazafiasságról kétszáz évvel ezelőtt" - mondta Illés Gabriella producer a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Mint elhangzott, a három idősíkon, különböző helyszíneken játszódó történet a szabadság/szerelem mellett megmutatja a Petőfi lelkében zajló dilemmát is: karddal vagy tollal szolgálhatja-e jobban a hazát. "A darab nem a mainstream Petőfit mutatja be, hanem az identitását kutató huszonévest, aki akár a korunk fiatalja is lehet" - fogalmazott Almási-Tóth András, a szabadakarat>>>> rendezője, aki a szövegkönyvet is jegyzi.
A darab egyik prózai főszereplője Staub Viktória, a prózai Petőfit Tóth Mátyás alakítja. Júlia énekes szerepében Schoblocher Barbara, a Blahalouisana együttes frontembere látható és hallható, Petőfit Ember Márk énekli.
A történetmesélés során markáns karakterrel jelenik meg a trap műfajban népszerű két előadó, AKC Misi (Vellinger Mihály) rapper, producer és dalszerző, valamint Filo (Fuchs Benjamin) a magyar underground zenében jól ismert előadó. További szerepekben Mertz Tibor, Ruzsik Kata, Kiss Péter Balázs és Száraz Dénes látható.
Az alkotók szerint a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció vizuális kultúrájához, az Insta- és Tik-Tok videók tempójához és látványvilágához.
"A könnyűzene a mai fiatalok beszélt nyelve. A darab a pop-rock, az alternatív zene és az újhullámos rap izgalmas egyvelege, a tizenhat betétdalból tizenkettő pop-rock szám, négy pedig rap. Egy emberi, érző, mai friss figurát akarunk Petőfiben és Szendrey Júliában ábrázolni" - fogalmazott Bella Máté, a darab zenei producere.
A dalszövegeket író Hujber Szabolcs elmondta, hogy átdolgozta Petőfi versszövegeit, de azok jól felismerhetőek. Schoblocher Barbara különlegesnek nevezte, hogy egy zenés színház keretében tudják bemutatni a hazai alternatív zeneiséget.
Bella Máté társszerzőként Jancsó Gábort (Blahalouisana) és Furák Pétert (Follow the Flow) kérte fel maga mellé, a darab dramaturgja Szokolai Brigitta, a díszlet és látvány Rajcsányi Balázs munkája, a jelmeztervező Kiss Márk, a darab koreográfusa Kulcsár Noémi.
A szabadakarat>>>> október 21-én és 22-én 15 és 19 órakor lesz látható az Erkel Színházban.
A Petőfi Sándor bicentenáriumi emlékévben az idén tízéves TulipánTündér Produkció a MySpace Produkcióval koprodukcióban (társproducer Lutter Imre és Korompai Gábor) viszi színre a darabot, a Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával.
Hegyi pálya épül majd a tervek szerint 21 felüljáróval és viadukttal.
A 780 méteres alagút átadása és forgalomba helyezése előtt egy több hónapos tesztelés zajlik az üzemeltető MKIF lebonyolításában: ennek egyik leglátványosabb eleméről számolunk most be.