2024.07.23, Kedd
Nyári szabadegyetemet tartanak a lakiteleki népfőiskolán
Kép: facebook.com/nepfolakitelek

Nyári szabadegyetemet tartanak a lakiteleki népfőiskolán

MTI

2023.07.03. 14:00

Nyári szabadegyetemet tartanak a lakiteleki népfőiskolán, a Hungarikum Ligetben július 5-e és 9-e között - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-vel.

Az Európa Szabadegyetemen előadást tart többek között Baritz Sarolta Laura OP közgazdász, egyetemi oktató; Cseke Péter, a Kecskeméti Nemzeti Katona József Színház igazgatója; Csókay András idegsebész professzor; Keskeny Ernő korábbi kijevi és moszkvai nagykövet; Kollarik Tamás filmrendező, producer, egyetemi oktató; Riba András László történész, a RETÖRKI levéltár és szakmafejlesztési igazgatója, valamint Nagy Dóra politológus, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKON) elnöke - mondta Lezsák Sándor.

A találkozó programját a népfőiskola által indított Innováció Kollégium, a Robotika Kollégium és a Sinkovits Imre Kollégium is gazdagítja.

A programsorozat keretében a hallgatók a kollégiumok műhelymunkáinak tematikus előadásain és interaktív bemutatóin túl a plenáris előadásokon többek között a Neumann János Egyetem - Eurázsia Központ kutatóival is találkozhatnak, valamint olyan civil szervezetek képviselőivel ismerkedhetnek meg, mint a Dialógus Alapítvány, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a Károlyi Bernát Egyesület, a Pro Civitate Dei Egyesület vagy a MotorkerékPÁLOSOK.

A szabadegyetemen mutatják be Andrásfalvy Bertalan és Kovács Ágnes Tyukodi népmesék I-II. című kötetét, illetve a Hargittai Balázs és Hargittai István szerkesztésében megjelent Idézhető Neumann János című könyvet. Az érdeklődők megismerhetik Rigó Róbert és Demeter Péter szerkesztésében a Tanyakollégium III., valamint a Zárug Péter Farkas szerkesztésében kiadott Csurka István - Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című köteteket is.

MegyeLakitelekLakiteleki Népfőiskolaszabadegyetem