2024.10.10, Csütörtök
Elhelyezték az M44-es zárószakaszán épülő híd előregyártott tartóit

Elhelyezték az M44-es zárószakaszán épülő híd előregyártott tartóit

magyarepitok.hu

2023.05.21. 09:00

A 32,2 kilométeres szakasz a Békéscsaba gyorsforgalmi elérhetőségét megteremtő M44-es legutolsó szakaszaként épül meg a Hódút Építő Kft. kivitelezésében.

A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően a téli leállás után már 2023 februárjában folytatódtak az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét−Szentkirály szakaszának munkálatai. A Kecskeméttől egészen Békéscsabáig kiépülő gyorsforgalmi út utolsóként megvalósuló 32,2 kilométeres szakasza a Hódút Építő Kft. generálkivitelezésében, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában valósul meg.

Május elején videóban mutattuk be a folyamatban lévő kivitelezést, most pedig a munkák aktuális állásáról Pál József, a kivitelező projektvezető-helyettese adott tájékoztatást lapunk részére.

„Szinte a teljes rendelkezésünkre álló szakaszon elkészült a földmunkaszint, már a szakasz jelentős részén a javító-, és védőréteg készítése zajlik. A keresztező villanyvezetékek nagyobb része már kiváltásra került, illetve a szakaszon haladó FGSZ vezetéket is kiváltottuk, ennek műszaki átadása is megtörtént” – ismertette.

Ahogy korábban megírtuk, a projektben egy különszintű csomópont is épül a 441-es és az M44-es találkozásánál. Az épülő műtárgy gerendáinak beemelésére április közepén került sor. A nehéz időjárási körülmények ellenére a feladatot zökkenőmentesen sikerült végrehajtaniuk a szakembereknek.

A műtárgyak építése jó ütemben halad

A projektben további 13 műtárgy épül, ezek nagy részénél már a hidak alapozása, szerkezeti cölöpözése elkészült, az alépítményi munkák az ütemezéseknek megfelelően haladnak. Várhatóan májusban a főpálya beton burkolat alapjának próbaszakasza is elkészül, majd a kiértékelést követően burkolat alap építése, és a nyár folyamán az aszfalt alapréteg beépítése is elkezdődik.

A 441-es számú főút az épülő M44 gyorsforgalmi út felett vezet majd át. Az úton tovább folytatódnak a híd építési munkálatai, illetve folyamatosan halad a 441-es nyomvonalának a töltésépítése is, továbbá a déli (kecskeméti) oldalon megkezdődtek a leendő körforgalom szegélyépítési munkái.

Az M44 gyorsforgalmi utat keresztező 441. sz. út műszaki átadását és forgalomba helyezését 2024 első felében el kell végezniük a szakembereknek, ugyanis a jelenleg használt 441-es főutat át kell majd terelni az új, M44 feletti nyomvonalára, hogy az M44 út főpálya összekötését megtehessék. Ezt követően az átterelt három számjegyű főúton az M44 projekt keretén belül nem szükséges további terelés, várhatóan az a végleges állapotában fog üzemelni.

Folyamatos egyeztetés szükséges a kapcsolódó kivitelezés résztvevőivel

Az M44 gyorsforgalmi út Kecskemét−Szentkirály szakaszának építése mellett párhuzamosan zajlik a 441-es főút felújítása, mely keresztezi az M44 gyorsforgalmi utat. A kivitelezést a Colas Út Zrt végzi. A két beruházás egymás mellett és egymáshoz csatlakozva épül.

„Annak érdekében, hogy a beruházásokban ne legyen magassági eltérés a csatlakozásoknál, heti szintű egyeztetés szükséges az anyagbeszállítások, a terelési ütemek és a mindkettő munkaterületen található hírközlési vezetékek miatt. Ezek az egyeztetések eddig zökkenőmentesen zajlottak, bízunk benne, hogy a projekt végéig sikerül a korrekt munkakapcsolatot fenntartani” – tájékoztatott a Pál József.

A szakember végül hozzátette: „A projekt jelenleg ütemterv szerint halad, az M44 gyorsforgalmi út Kecskemét−Szentkirály szakaszának szerződés szerinti műszaki átadására várhatóan 2025 tavaszán kerül sor.”

Galéria

MegyeszentkirályLakitelekColasHódút Kft.M44-esÉpítési és Közlekedési Minisztérium