Végéhez közeledik a jobb ártéri hídszerkezet szerkezetépítése a Duna Aszfalt kivitelezésében zajló projektben.
2023. április végén érte el legmagasabb pontját a Kalocsa-Paks Duna-híd. Ebből az alkalomból bokrétát helyeztek el a pilonon.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésével megvalósuló projektben alvállalkozóként a Hídépítő Zrt. is részt vesz. A bokréta avatás kapcsán a munkák aktuális állásáról Wunderlich István, a Duna Aszfalt projektvezetője adott tájékoztatást lapunk részére.
„A pilon magassága EOMA rendszerben 129 méter (egységes országos magassági alaphálózat, Magyarország szintezési hálózata – a Szerk.), mely egy átlagos Duna vízszint esetén (86 méter EOMA) több mint 40 méterre magasodik a folyam fölé. A pilonszerkezetek 20-20 ferdekábellel függesztik fel a mederhíd feszített főtartó szerkezetét – avatott be.”
A híd kivitelezését folyamatosan nyomon követjük, március elején látványos videót közöltünk a helyszínről, ekkor az aktuális vízszinthez képest már 37 méter magasra emelkedett a pilon.
A mederhíd kalocsai ágának főtartószerkezete a támasztól 42,5-42,5 méterre nyúlik ki, május elején a 08. jelű zömök szerelésénél tartott. A 09. jelű zömtől kezdődően május elején megtörtént az első ferdekábelek beszerelése és feszítése.
A paksi hídág 1 zöm különbséggel követi a kalocsai hídágon végzett munkafolyamatokat. A bal ártéri hídszerkezet elkészült, sarura helyezték. A hídtartozékok szerelése folyamatban van.
„A jobb ártéri hídszerkezet szerkezeténél az utolsó keresztmetszet illesztéséhez készülődünk. A hossztolás már túl van a felén (teljes szerkezet 286 méter hosszú, hossztolásként 93 méter van hátra)” – tette hozzá végül a szakember.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.