2024.03.29, Péntek
Helyreállítják a Péteri-tó természetes medrét
Fotó: knp.hu

Helyreállítják a Péteri-tó természetes medrét

MTI

2023.04.11. 09:51

Mintegy 330 millió forintot fordított a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI) a Péteri-tó eredeti medrének helyreállítására, ezzel költő-, pihenő- és táplálkozóterületet biztosítva számos védett madárfajnak - közölte a szervezet az MTI-vel.

Hirdetés

Kiss Mónika, az igazgatóság ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályának vezetője kifejtette: a Péteri-tó Kiskunfélegyházától 10 kilométerre délre, Petőfiszállás és Pálmonostora között fekszik.

A 220 hektáros szikes tó és a körülötte található szikes rétek, legelők 1976 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak.

A terület legnagyobb értéke a páratlan madárvilág, hiszen több mint 200 madárfaj fordul itt elő. A Péteri-tó nádasaiban az összes hazai gémfaj költ, jellemző fészkelő a feketenyakú és a búbos vöcsök, a gulipán, a cigányréce és a nagy goda.

A tó állapotát az 1920-30-as évekbeli szabályozások határozták meg

Ezek következtében a szabad vízfelület jelentősen csökkent, a medret halastavi hasznosításra alakították át, három egységből álló tórendszert létrehozva. Halastóként azonban ma már egyik tó sem működik.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a lehetőségekhez mérten visszaalakítsa az egykori szikes tó eredeti úgynevezett mederalakulatát.

Az így megújuló vizes élőhely szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába, költő-, pihenő- és táplálkozóterületet biztosítva számtalan védett fajnak.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) 329,9 millió forint támogatásával megvalósuló élőhely-rekonstrukció során azért, hogy újra egységes legyen a tó medre, az elmúlt több mint öt évben elbontották a tavak közötti gátakat és egy erősen erodálódott töltést. A vízutánpótlás és a vízvisszatartás stabilizálása érdekében feltöltő csatornákat és azokhoz kapcsolódó vízügyi műtárgyakat újítottak fel, továbbá felszámoltak minden olyan létesítményt, amely az egykor ott folytatott halgazdálkodást szolgálta, köztük zsilipeket és ivadéknevelő tavakat, ezzel is növelve a terület természetességét.

A Péteri-tónál most is látogatható Vöcsök-tanösvény és annak nyomvonalán található kilátó mellé a tó két másik oldalára is épült egy emeletes kilátó és egy madármegfigyelő les a természetvédelmi bemutatás részeként, valamint elkészült egy új tanösvény is.

MegyeKiskunsági Nemzeti ParkPéteri-tó