Az együttes idén a háborús helyzet ellenére Magyarországra is ellátogat, ahol április 17. és 30. között 13 alkalommal lesz látható egyedi táncprodukciójuk.
Magyarországon turnézik áprilisban a Virsky Ukrán Állami Népi Együttes, a 84 tagú világhírű társulat Budapest mellett további tizenegy városban mutatkozik be.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 85 éves ukrán táncegyüttes már több mint 70 országban vendégszerepelt világszerte. Az együttes idén a háborús helyzet ellenére Magyarországra is ellátogat, ahol április 17. és 30. között 13 alkalommal lesz látható egyedi táncprodukciójuk.
Az együttes magyarországi fellépéssorozata Kecskeméten kezdődik, majd Pécsett, Győrött és Gödöllőn folytatódik. Budapesten két alkalommal lép fel a társulat, valamint Debrecenben, Keszthelyen, Szekszárdon, Békéscsabán, Miskolcon, Szombathelyen és Szolnokon láthatja a nagyközönség a kétszer 50 perces előadást.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.