A szentkirályi elkerülő út építése számos útfelújítással együtt annak érdekében történik, hogy a közeljövőben elkészülő M44-esről érkező megnövekedett forgalmat gond nélkül kezelni lehessen a térségben.
Már a töltésépítések vannak folyamatban a Bács Kiskun vármegyei Szentkirály elkerüléséhez megépülő új úton – derült ki a Kecskemét Televízió március 14-i riportjából, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatása alapján készített. Ahogy azt korábbi cikkünkben is jeleztük, a projekt az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek-Szentkirály szakaszához kapcsolódva valósul meg, amelyet a Közgép Zrt. kivitelez.
Az új nyomvonalon épülő 2,9 kilométeres elkerülő út Tiszakécske felöli végén egy osztályozós, balra sávos csomópont épül ki, míg a másik végén egy ötágú körforgalom, közvilágítással. A riport információi szerint utóbbi körforgalom munkálatait sikerült úgy alakítani, hogy egy védett körtefát ne kelljen kivágni.
A korábbi összefoglalónkkal egybehangzóan az ÉKM vezető kommunikációs munkatársát, Kiss Boglárkát is megszólaltató riport hangsúlyozta, az elkerülőnek az ad jelentőséget, hogy a közeljövőben kiépülő M44-esről érkező megnövekedett forgalom nem zúdul majd rá Szentkirályra.
Ugyanezen forgalom megfelelő kezelését szolgálják majd a térségben a szintén a Közgép Zrt. kivitelezésében megvalósuló részprojektek:
Mindezeken túl a kerékpáros forgalom is fejlődik, miután a 4622-es és a 4623-as érintett szakaszai mentén is kerékpárutak épülnek.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.