A kecskeméti HÉP csoport munkája nyomán teljeskörű felújítást és két új csoportszobát is kapott a városi bölcsőde, mindemellett egy új iskolai tornatermet is kialakítottak a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium számára Tiszakécskén.
Régóta tervezett iskolai és bölcsődefejlesztési beruházások valósultak meg Tiszakécskén: új iskolai tornateremmel, valamint felújított bölcsődével gazdagodott a Bács-Kiskun megyei város.
A projektek keretén belül
A projektek mindkét esetben az uniós TOP program finanszírozásából valósulhattak meg a közbeszerzési pályázaton nyertes Lecpes Kft. kivitelezésében. Az új iskolai sportlétesítményre több mint nettó 397 millió forint, míg utóbbira nettó 498,6 millió forint támogatási összeg állt rendelkezésre.
A projekt építésvezetője – Major Domokos lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásából kiderült, a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium új tornaterme összesen 618 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkezik, melynek a csarnok részét előregyártott vasbeton pillér vázszerkezettel és kitöltő tégla falazattal, illetve vasbeton gerenda födémre helyezett acél trapézlemezzel alakították ki.
Az épület egy 7 méter szabad belmagasságú, 15x30 méteres küzdő részből, egy 450 négyzetméteres sportpadlóból, és a hozzá tartozó földszintes kiszolgáló blokkból áll. A tornatermi folyósó jobb oldaláról a tornaterem közelíthető meg, a folyosó bal oldalán pedig az öltözők, és a hozzájuk tartozó vizesblokkok találhatóak meg. Az épületben egyéb kiszolgáló helyiségeket is kialakítottak, ezek között szerepel egy 60 négyzetméteres szertár, elsősegélynyújtó helyiség, mindemellett a sportcsarnok egy a folyosó végén elhelyezett fitness szobával is rendelkezik.
A sportcsarnok kivitelezésével párhuzamosan, ugyancsak az év elején vette kezdetét a Kossuth Lajos utcai városi bölcsődének a bővítése és energetikai fejlesztése is. A tájékoztatásban hangsúlyozták, a bölcsőde felújítására és az épület bővítésére a szűkös férőhelyek és a megnövekedett létszámigény miatt került sor.
A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény 2 új csoportszobával, valamint egy modern kori igényeket kielégítő főzőkonyhával bővült, amely akár 100 fő étkeztetésének biztosítására is alkalmas.
A felújítást követően immáron az intézmény mindkét épületrésze megfelel az akadálymentes és az energetikai követelményeknek is.
A felújítással kapcsolatban végezetül hangsúlyozták, az ehhez hasonló energetikai korszerűsítések elengedhetetlenek az intézmények hatékony működéséhez, a kivitelezők munkájával pedig már számos óvoda és bölcsőde felújítása valósult meg az országban. A tiszakécskei bölcsőde különlegességével kapcsolatban kiemelték,
az itt megvalósult „összetett bölcsőde” kivitelezésének szépségét az adta, hogy a meglévő védett épületet ötvözni tudták az újonnan épült bővítmény modernitásával is.
A kivitelezési munkálatok számos helyi alvállalkozó bevonásával az ütemterveknek megfelelően, 2022 utolsó negyedévében értek véget, illetve már mindkét épület átadása is megtörtént.
A tavaszi munkákra már időjárástól függetlenül öntözhetnek a STRABAG Vízépítő segítségével.
Az ICERTIAS QUDAL arany kitüntetésben részesítette a magyar építőipari alapanyaggyártót.
A magyar felsőoktatás jövője a hallgatók tapasztalatain és igényein is múlik, ezért a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) országos fórumsorozatot indít "az egyetem ilyen:" címmel. A kezdeményezés célja, hogy a hallgatók közvetlenül elmondhassák, milyen problémákkal szembesülnek, és milyen változtatásokra van szükség a felsőoktatási rendszerben - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.