2024.12.03, Kedd
A vakációval együtt a 44-es főút Kecskemét közeli szakaszának felújítása is elkezdődik
Illusztráció - Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A vakációval együtt a 44-es főút Kecskemét közeli szakaszának felújítása is elkezdődik

magyarepitok.hu

2022.06.15. 15:21

A Fekete Gólya Étterem és a 445-ös kecskeméti elkerülő közötti útfelújítást a Közgép Zrt. kivitelezi - az M44-es fejlesztésének keretében.

Június 20-tól folytatódik a 44-es főút felújítása Kecskemét térségében, az M44-es fejlesztésének keretében - derült ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből. A projekt az M44-es Lakitelek-Szentkirály szakaszának építéséhez kapcsolódik, amit a Közgép Zrt. kivitelez.


Két közismert tájékozódási pont között végzik el az útfelújítást

Ahogy azt a korábbi bővebb írásunkban is bemutattuk, a négysávos M44-es 4,6 kilométeren épül ki Lakitelek és Szentkirály között, ugyanakkor ehhez kapcsolódva számos egyéb útfejlesztést is kivitelez a Közgép. Ezek fő célja az, hogy lehetővé tegyék az M44-es kiépülése miatt várható jelentős forgalmi többlet megfelelő elvezetését Kecskemét irányába.

Képfelirat

Ezen fejlesztések egyike a most szóban forgó, június 20-án induló útfelújítás, amelyet a 44-esen a 4622-es Szentkirályra vezető út, illetve a 445-ös kecskeméti körgyűrű között 2,8 km hosszú szakaszon kivitelez a Közgép. Előbbi csomópontnál a Fekete Gólya Étterem, míg utóbbinál az úgynevezett „repülős” körforgalom (a körforgalom közepére állított repülő miatt nevezik így – a szerk.) képez a helyiek számára közismert tájékozódási pontot.


Egy új kétsávos körforgalmú csomópont is létre jön

A 44-es felújítása nem előzmény nélküli, hiszen korábban - szintén az M44-es építéséhez kapcsolódva - már megtörtént a Lakitelek és a Fekete Gólya Étterem között 20,3 km felújítása két körforgalmú csomópont megépítésével együtt.

A jelentősen megnövekedő forgalom miatt a Fekete Gólya Étteremnél található csomópontot is fejleszteni kell: ennek megfelelően a 44-es főút és a 4622-es út találkozásánál új kétsávos körforgalmú csomópont jön létre. Az útszakasz másik végpontja is előrébb lép: a 445-ös és 44-es főút találkozásánál található „repülős” körforgalom kapacitását egy úgynevezett bypass ággal bővítik, ami gyakorlatilag egy új összekötő ágat jelent a 44-es főút és a reptérre vezető út között.


Váltakozó irányú félpályás lezárásra kell számítani

A NIF azt már a korábbi jelentésében is hangsúlyozta, hogy a 44-es városba bevezető szakaszának felújítása jelentős torlódásokat okozhat, emiatt ezt az iskolai időszakon kívül tervezik megvalósítani. Ennek megfelelően most indulnak el a munkálatok, melyeket 500 m-es szakaszokban végzik váltakozó irányban félpályás lezárással, jelzőőrös forgalom irányítás mellett. Ugyanakkor félpályás útlezárással járó munkákat csak a reggeli csúcsforgalom után (8.00 óra után) végeznek.

MegyeKecskemétNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.M44-esútfelújításKözgép Zrt.44-es főút