2022.05.21, Szombat
Négy éve született stratégiája negyedik üzletét is sikeresen indította be a Merkbau
Fotók: Kércz Viktor/magyarepitok.hu

Négy éve született stratégiája negyedik üzletét is sikeresen indította be a Merkbau

magyarepitok.hu

2022.05.11. 07:33

Ezek azok a termékek, amelyeket bemutatás nélkül nem lehet felfuttatni: immár Baján is elérhető a magyar építőipari cég által kínált széleskörű választék a csempe-szaniter ágazatban.

Május 6-án a bajai újHáz Centrumban megnyitották a Merkbau Zrt. új csempe-szaniter és fürdőszoba szalonját. A 400 négyzetméteres bemutató center a legkülönbözőbb szaniter és burkolati termékeket vonultatja fel, elsősorban európai gyártóktól – értesült lapunk a generálkivitelezésben is jelentős portfolióval bíró cégtől.

A vevői és kivitelezői visszajelzések alapján tájékozódtak

Az összegzésből kiderül, a beruházáshoz kapcsolódó stratégiát négy évvel ezelőtt határozta meg a társaság.

Eszerint az általános építőanyagkereskedelem mellett, illetve a nyílászáró értékesítésen túlmenően új portfolióként a hideg-és melegburkolati, illetve szaniter termékek értékesítésében látja a megújulás és fejlődés lehetőségét a magyar építőpari vállalat.

„A 2018-as évben nyitott kecskeméti üzlet után, majd a 2019-es évi kiskunhalasi és szegedi áruházak megnyitását követően, hiánypótlóként a bajai csempeszalonunk is szélesre tárta a kapuit” – írja le a folyamatot a beszámoló.

Fotók: Kércz Viktor/magyarepitok.hu


A fejlesztést azzal indokolják, hogy Baján és annak agglomerációjában a vevői és kivitelezői visszajelzések alapján szükségessé vált egy olyan üzlet nyitása, amelyben széleskörben elérhető csempe- és padlólapok, melegburkolatok és szaniterek mutathatók be. Hozzáteszik, ezzel a beruházással teljessé válhat a termékek lefedettsége a déli országrészben, az építőanyag és a nyílászáró kereskedelemmel kéz a kézben járva.


Ezek azok a termékek, amelyeket bemutatás nélkül nem lehet felfuttatni

Az új szalon átadó ünnepségén Márton Norbert, a Merkbau Zrt. kereskedelmi igazgatója lépésről lépésre mutatta be a társaság kereskedelmi tevékenységének történetét, külön részletezve a csempe-szaniter termékeket behozó új stratégiát.

„A tulajdonosi támogatást élvezve, illetve a bizalmat az új területen dolgozókba helyezve Kecskeméten és Szegeden sokszázmilliós beruházásokkal bővítettük az eladóteret, míg Kiskunhalason teljesen új áruházat építettünk”

– emlékeztetett az igazgató.

Hozzátette, a csempe-szaniter termékek bemutatás nélkül nem, vagy csak korlátozottan értékesíthetők, így eddig Baján a látványos felfutás elmaradt a forgalomban. „Ezt a problémát hivatott megoldani a most átadott fejlesztés. Előzetes felmérésünk szerint a kínálatunkban szereplő termékek jelentős része a bajai piacon hiánypótlónak tekinthető.” Elárulta, a bajai egység számára célszámként az idei évre 100 millió forintos forgalmat tűztek ki. Ugyanakkor kérte a partnerek visszajelzéseit a még szükséges fejlesztésekhez és az elégedettség minél nagyobbra növelése érdekében.


Ez a terület nagyon más, mint a hagyományos építőipari kereskedelem

Hornyák Attila, a cég kereskedelmi fejlesztési vezetője a csempe-szaniter ágazat múltjáról és jelenéről egyaránt beszélt. Hangsúlyozta, ez a terület nagyon eltérő a hagyományos építőipari kereskedelemtől, emiatt rengeteg energiát kellett befektetniük a kiépítésébe.

„Többek közt nem a hagyományos, általunk korábban megszokott értékesítés a jellemző, sokkal többet kell foglalkozni egy ügyféllel. Ugyanakkor a beszállítók palettája is jóval szélesebb: nem néhány téglaszállítóval beszélünk, hanem sok száz szaniter és csempegyártóval kell kapcsolatba lépnünk, majd leszűkíteni azokra, akikkel dolgozni szeretnénk”

– mutatott rá.

További kihívást jelentett, amikor azzal szembesültek, hogy a termék megfelelő forgalmához szükséges bemutató terekhez nem volt elegendő infrastruktúrája a Merkbaunak. Ezután indultak meg a fentebb már bemutatott beruházások. A jelenre áttérve elmondta, mivel a most átadott szalon külön épületbe került, tulajdonképpen a Merkbau Zrt. első csempeszalonját adták át. „Büszkén mondhatom, hogy a rendelésállomány és a befizetett előleg alapján 21,5 millió forintos bevétel már biztosan elkönyvelhetünk. Ezáltal az első negyedéves forgalmi célunkat egy négyhetes időszakban teljesítettük” – tette hozzá.  


A Walk In fal máris a vásárlók egyik kedvence lett

A Merkbau által a lapunkhoz eljuttatott anyagból kiderül, az új szalon minden vevői igény kiszolgálását megcélozza: „A projekt területen elvárt műszaki megoldások mellett a lakberendezők és a belső építészek igényeit is kiemelten támogatja” – írja az összegzés.

A beszámoló szerint több olyan termék tekinthető meg a centerben, amit most először mutatnak be a hazai piacon ebben a formában.

„Helyet kapott egy Magyarországon elsőként megtervezett és kiállított, színes printtel ellátott, egyedi „Walk In fal”, melyre egy a térbe betervezett fali dekor burkolat mintája került egyedi szerkesztésben. Ez üde színfoltja és egyik kedvence lett a vásárlóknak.” Ugyanakkor a trendteremtő és újgenerációs színes csaptelepek, illetve fekete kabintermékek mellett a lengyel Elita legújabb tükör kollekcióját is bemutatják, több különleges modell prezentálásával, melyhez a kivételesnek számító Fap olasz lapok szolgáltatják a hátteret.

A burkolatok választékában a kicsi és az óriás méret is szerepel, ugyanakkor a termékek felületében, árnyalataiban is a legkülönbözőbb design érhető el. „Ezen termékek mindegyike kézzel foghatóvá vált vásárlóink számára” – hangsúlyozza az összegzés. Külön kitérnek a fürdőszobai és wellness termékekre: „Maximális feltöltődési élménnyel, ideális helykihasználási és tér kialakítási ötletek bemutatásával lettek betervezve a mai modern trendeknek megfelelően, különleges burkolatokkal kombinálva.”

Galéria

MegyeBajaújHÁZ CentrumMerkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.burkolat

Hirdetés

Hirdetés