A fejlesztés a szakemberek folyamatos, minőségi képzését szolgálja.
Egy Ipar 4.0 szellemének megfelelő gyártásszimulációs modul egységekből álló berendezést telepítettek a Jelky iskola Szegedi úti tanműhelyébe. A szerkezet 155 millió forint értékű – számol be az eseményről a baja.hu.
A fő pályázó az IKK Zrt., míg a Bajai Szakképzési Centrum (nyolc másik centrummal együtt) konzorciumi partner volt. A május 27-i, ünnepélyes átadáson Virág Tibor kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy világ gyorsabban változik, mint a szakképzés, de igyekeznek lépést tartani. A robotizáció korában fontos a szakemberek folyamatos, minőségi képzése, ezt szolgálják a fejlesztések is.
Zsigó Róbert országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a rendszerváltást követően gátolta Bácska gazdasági fejlődését a 2006-ig elhúzódó délszláv polgárháború, majd jött a 2007/2008-as gazdasági válság. 2010-ben indulhattak fejlesztések, és jó hír, hogy az ipari területek szinte megteltek Baján és környékén. Az emberek napi életét befolyásoló szolgáltatások (oktatás, egészségügy, szociális ágazat stb.) színvonala is sokat javult. A fő cél most a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a NIF Zrt.-nél 11 projekt áll előkészítés alatt.
Valterné Pataki Gabriella főigazgató az ipar 4.0 és a szakképzés 4.0 kapcsolódása kapcsán rámutatott a képzés fontosságára. A cél, hogy szakmát szerző fiatalok hagyják el az iskolát. Kiemelte a duális képzés, a digitális oktatás és a rugalmas tanulási utak szerepét. A főiskolával az okleveles technikus képzésről egyeztetnek, illetve pályázat révén szeptemberben elindítanák az építő-, fa- és bútoripari ágazati képzőközpontot.
Katona Gábor projektvezető arról számolt be, hogy az OKJ-s képzésekkel nem volt elégedett a piac. Jó irány az akkreditált vizsgaközpontokat létrehozása, továbbá ágazati képzőközpontokat alakítanak ki a KKV szektor bevonásával.
Gonda János szakoktató 155 milliós gyártásszimulációs berendezés beindításáról tartott ismertetőt, ezután gyakorlati bemutató következett.
Milyen lett a Volvo ecseri, fenntartható központi telephelye és szervizközpontja? Erre a kérdésre kerestük a választ az Óbuda Group és a Volvo szakembereivel.
A Duna Group közép-kelet-európai üzletfejlesztési stratégiájának részeként újabb akvizíciók zárultak le Csehországban és Romániában. A Duna Aszfalt Zrt. a VALCANO a.s. és az SC EURO STRADA SRL társaságok felvásárlásával erősítette jelenlétét a térségben. Mindkét cég meghatározó és elismert szereplője saját nemzeti építőipari piacának.
Milyen lett a Volvo ecseri, fenntartható központi telephelye és szervizközpontja? Erre a kérdésre kerestük a választ az Óbuda Group és a Volvo szakembereivel.