2024.03.29, Péntek
Indul a régen várt útépítés: Nagykőrös közelebb kerül Kecskeméthez
Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Indul a régen várt útépítés: Nagykőrös közelebb kerül Kecskeméthez

magyarepitok.hu

2022.02.15. 11:31

A Colas a 441-es úton mintegy 10 kilométeren dolgozik, ebből a Katonatelep mentén futó közel 3 kilométeres szakaszt 2x2 sávossá alakítják át.

Hirdetés

Megtartották kedd délelőtt egy Bács-Kiskun és Pest megye szempontjából is jelentős útépítés nyitóünnepségét: elrajtolt a 441-es út projektjének megvalósítása. A Nagykőrösről Kecskemétre ingázók fő útvonalának fejlesztésére már régóta nagy igény van, többek között  a kecskeméti nagyberuházások által teremtett munkahelyek miatt is. Most a NIF Nemzeti Infrastruktúra Zrt. beruházásában a Colas Út Zrt. végzi el a munkát nettó 8,495 milliárd forint értékben, melyet a Térségi közúti beruházások (TKB) program keretében, hazai forrásból finanszíroznak.

 

 

Ahogyan a közbeszerzési eljárás meghirdetésekor is megírtuk, a 441-es főút a 445-ös kecskeméti északi elkerülő, illetve a nagykőrösi Téglagyári utca (amely a település déli végén található, a református temetővel szemben) közötti szakaszán kap burkolatfejlesztést, több mint 7 kilométeren. A projekt másik részében ugyanekkor a főutat négysávosítják egy 2,79 kilométernyi szakaszon a kecskeméti 445-ös északi elkerülőtől a Katonatelep Mathiász Általános Iskoláig.

 

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

 

Mintegy húsz csomópont és útcsatlakozás épül, külön kerékpárutat is átadnak

A projektben csomópont épül ki Nagykőrösön a 441-es és a 4614-es utak találkozásánál, illetve a Téglagyári útnál is körforgalmat építenek. A szakaszon ezt követően 11 útcsatalakozást alakítanak ki, a keletre fekvő szervizutak aszfaltos kialakításúak lesznek az átadáskor. Katonatelepen 6 jelzőlámpás és 3 jármű osztályozós csomópontot, illetve és egy jelzőlámpával biztosított gyalogátkelőhelyet adnak majd át.

A főúttal párhuzamosan a kerékpárutakkal, illetve kerékpáros közlekedésre alkalmas szervízutak kialakításával és átépítésével teszik lehetővé a biztonságos biciklis közlekedést. Kerékpárút eddig is volt ezen a szakaszon, de mivel az új útburkolat és melléklétesítményei az út szélesítése miatt el fogják foglalni a kerékpárút mostani sávját, ezért ennek újjáépítése szükségessé vált. Az új kerékpárút a Téglagyár utcai csomóponttól indul, Katonatelep Gyökér utcáig a nyugati oldalon halad a továbbiakban is, azonban a Gyökér utcánál áthelyezésre kerül az út keleti oldalára.

 

A 441-es érintett Pest megyei szakasza teljesen új pályaszerkezetet kap

 

Az eseményen Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a jogerős építési engedélyeket 2020-ban szerezték meg, a sikeres kivitelezői közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a vállalkozási szerződést pedig 2021. november 11-én kötötték meg. Az igazgató kiemelte: 

a Nagykőrös, Téglagyári úttól a Pest megyei külterületi szakaszon a leromlott burkolat állapota miatt a teljes pályaszerkezetet elbontják majd és helyette új pályaszerkezetet alakítanak ki,

míg a Bács-Kiskun megyét érintő burkolatmegerősítéssel érintett szakaszon lokális pályaszerkezet javításokat végeznek.

 

 

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere kiemelte:

„A 441-es számú út megyéket és városokat köt össze. Emberek ezrei kelnek útra nap mint nap, hogy dolgozni menjenek, a gyerekeiket óvodába, iskolába vigyék, bevásároljanak."

A politikus hangsúlyozta még az út áruszállítási, mezőgazdasági és turisztikai jelentőségét is. Az utóbbi kapcsán kifejtette: "a főút mellett kiépített és szintén megújuló kerékpárúton szép időben számos család ruccan át biciklivel egyik városból a másikba, akár néhány gombóc fagyi kedvéért is. A maratoni távot legyőzni vágyó futók egyik közkedvelt edző szakasza ez a bicikliút.”

 

„Kecskemét a térség szíve és lelke"

 

 

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere emlékeztetett: Kecskemét a térség szíve és a lelke, a város folyamatosan dolgozik. Szavaiból kiderült: fontos cél, hogy az itt élők, az itt dolgozó vállalatok és munkavállalók, a családok és a civil szervezetek is tudjanak a térségben boldogulni.

 

 

Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere külön köszönetet mondott azokért az útfejlesztésekért, melyek a város érintve zajlanakés zajlottak. Említette:

  • a 441-es főút fejlesztését,
  • a Nagykőröst az M5-ös autópályával összekötő 4601-es és 4608-as számú utak már lezárult megújulását,
  • és hozzátette: rendkívül pozitív híreket hallanak az M44-es építése kapcsán is.

Galéria

KecskemétMegyeútépítéskerékpárútColas445-ös útNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.444-es út