A fagyból egyedül a Nyugat-Dunántúl maradt ki, ahol az alacsony szintű rétegfelhőzet gátolta meg a felszín erős lehűlését.
Péntek reggel már nem csak a hidegebb, fagyzugosabb tájakon, hanem szinte valamennyi tájegységünkön kialakult gyenge fagy, így az idei ősz eddigi legfagyosabb reggelére ébredhettünk - írja az Időkép. A csípős reggelt az északról becsordogáló hidegebb légtömeg nyugalomba kerülésének köszönhetjük. A gyenge légmozgás és a derült égbolt lehetővé tette az erős kisugárzást, melynek következtében többfelé tudott fagypont alá csökkenni a hőmérséklet.
A leghidegebbet a Nógrád megyei Romhányban mérték, ahol -4,7 fokig hűlt le a levegő. Ezt követi Kecskemét és Heves -3,9, valamint Vaskút -3,6 fokkal.
A fagyból egyedül a Nyugat-Dunántúl maradt ki, ahol az alacsony szintű rétegfelhőzet gátolta meg a felszín erős lehűlését. Ennek köszönhetően ezeken a tájakon jóval magasabb, 3 és 9 fok közötti minimumok alakultak ki.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.