„Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: „Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon, pihenéssel, családi körben ünnepelve.”
A foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium feladatkörébe tartozik a munkaidő-beosztás munkaszüneti napok miatt szükséges megváltoztatása. 2022-ben március 15. és mindenszentek kapcsán lesz indokolt a munkanapok átrendezése. Előbbi esetében március 14-ét a rákövetkező héten, március 26-án, utóbbinál pedig október 31-ét bő két héttel korábban, október 15-én, szombati napokon kell majd ledolgozni. A következő esztendő harmadik négynapos hosszú hétvégéje a húsvéti lesz.
Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét. Három további ünnepnap semmilyen módon nem befolyásolja a többség munkaidő beosztását: 2022-ben május elseje és október 23-a vasárnapra, augusztus 20-a pedig szombatra esik.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.