2021.07.29, Csütörtök
Kedvenc Online Tanárom 2020 különdíjat kapott Bács-Kiskun megyében Ivánkovich Anita matematikatanár

Kedvenc Online Tanárom 2020 különdíjat kapott Bács-Kiskun megyében Ivánkovich Anita matematikatanár

2021.04.28. 19:56

A koronavírus-járvány idején különösen fontos a tanárok, edzők munkájának elismerése.

Hirdetés

A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt és utánpótlásedzőt díjazott, emellett a járványhelyzetre reagálva „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet. Ebben a kategóriában 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat, köztük Bács-Kiskun megyében Ivánkovich Anita, a Magyarországi Németek Általános Művelődési központja matematikatanára. Az erkölcsi elismerés mellett a Mester-M díj fejenként egymillió forintos, a különdíj pedig 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár. A koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepségre nem kerülhetett sor, a MOL Alapítvány virtuális találkozót tartott a díjazottakkal, akikhez ezt követően személyesen viszik el a díjakat.

 

A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik megkapták az elismerést.

 

A MOL Alapítvány a 2020. évi járványhelyzetre reagálva „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet. Összesen 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat, amely nettó 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár. Bács-Kiskun megyében Ivánkovich Anita matematikatanár, a Magyarországi Németek Általános Művelődési központja pedagógusa kapta az elismerést.

 

„A koronavírus-járvány okozta helyzetben, a digitális oktatás bevezetése miatt a pedagógusok szerepe még inkább fókuszba került. A MOL mindig kiemelten kezelte az utánpótlásnevelést, a szakember-utánpótláshoz azonban megfelelő középiskolai háttérre van szükség, amelyet a tanárok, mesterek tudnak biztosítani. A pandémiás időszak számukra is nagy kihívás volt, a digitális oktatás pont azt a személyes kapcsolatot akadályozta, amellyel a diák ösztönözhető. De ők megoldották, a tanulóik miatt, a jövő generációja miatt. A Mester-M Díjnak tehát 2020-ban még erőteljesebb üzenete van, ezúton is köszönjük ezeknek a pedagógusoknak, hogy nem adták fel, ilyen körülmények között is ösztönözni, motiválni, szakmailag és emberileg támogatni tudták a gyerekeket” – mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.

 

A Mester-M Díj általában életmű díj, a MOL Alapítvány azonban 2019 óta a „Fiatal tanár” díjkategóriát is meghirdette. Ezzel az alapítvány célja az volt, hogy a max. 10-15 éve a pályán lévő pedagógusok munkáját is elismerje, ezzel is bátorítva a fiatal tanárokat arra, hogy megmaradjanak ebben a teljes embert kívánó hivatásban.

 

A Mester-M Díj 2020. évi nyertesei természettudományos területen Hujter Bálint, matematikatanár (Budapest), aki egyben a Fiatal tanár kategória nyertese is, valamint Nagy István, kémiatanár (Bonyhád), Dr. Regdon Ibolya, kémiatanár (Szeged), Varga István, fizikatanár (Ajak). Művészeti területen a díjat Gárdián Gábor, gordonka művésztanár (Szeged), Ludmány Antalné, magánénektanár (Debrecen), Veres Éva és Veres Gábor, képzőművész tanár házaspár (Szombathely) kapta meg. Az utánpótlásedzők között Bánhidi Ákos, gyorskorcsolya-mesteredző, (Budapest), Harsányi Mária, kosárlabdaedző (Szekszárd) és Tokaji Sándor, nyugdíjas asztalitenisz-edző (Budapest) lettek a 2020. évi Mester-M díjazottak.

 

„Kedvenc Online Tanárom 2020” különdíjban részesültek: Ábrahám-Huszár Éva, matematikatanár, Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, Czinkus Renáta, biológia-földrajz-természetismeret tanár, Gregor József Általános Iskola, Bp. XVII., Horváth Brigitta, magyar nyelv és irodalomtanár, Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, Ivánkovich Anita, matematikatanár, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja, Kelemen Ákos, karateedző, Dunakeszi, Maroshévízi Krisztina, testnevelő szakedző, Maroshévízi Fitness Iskola Sportegyesület, Budapest, Maróti Zsolt Viktor, magyar-történelem szakos tanár, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd, Mózesné Kulánda Nikolett, néptánc tanár, Hétlépés Táncegyüttes, Mezei Mária AMI, Budakeszi, Őriné Simonovics Andrea, spanyol nyelv és fizikatanár, Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs, Váray-Major Zsófia, zongoratanárnő, F. Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Gödöllő, Vernyikné Horváth Beáta, matematika- és technikatanár, Hunyadi Mátyás Általános Iskola és AMI, Lőrinci.

 

A MOL Alapítvány a 2020. évi jelöltek közül oklevéllel ismerte el azon személyek pedagógiai munkásságát, akiknek a neve az értékelés során az ún. short listre, azaz a szűkített listára felkerült a későbbi díjazottak nevei mellett. Ők az alábbi természettudományos szaktanárok, művésztanárok és utánpótlás edzők voltak:

 

Barocsai Zoltán, földrajztanár (Szekszárd), Basa Ottó Miklósné, rajztanár (Pásztó), Belovai József, gyorskorcsolyaedző (Jászberény), Buka Enikő, oboa művésztanár (Gödöllő), Csákvári László, karateedző (Budapest), Csátityné Orcsik Judit, magánénektanár (Pécs), Erdős Gábor, matematikatanár (Nagykanizsa), Gál Béla, ny. biológiatanár (Szeged), Gruber László, földrajztanár (Bonyhád), Gurisatti Gyula, búvárúszóedző (Dunaújváros), Horváth Péter, úszóedző (Budapest), Horváth Tibor Gyula, képzőművész tanár (Körmend), Illés Sándor, cselgáncsedző (Budapest), Kele Szabó Ágnes, rajz- és művészettörténettanár (Salgótarján), Kerekes Barnabás, magyar nyelv és irodalomtanár (Budapest), Kissné Kocsis Marianna, magyar nyelv és irodalomtanár (Csongrád), Dr. Komáromi Annamária, fizikatanár (Budapest), dr. Laczkó Mária, magyar nyelv és irodalomtanár (Gyál), Magó Gábor, úszóedző (Budapest-Érd), Marczis György, matematikatanár (Gyula), Németi Edit Erika, kémiatanár (Hajdúböszörmény), Paksa Eszter, balett-tanár (Budapest), Pisák Tamás, szertornaedző (Győr), Salánkiné Knopfler Szilvia, történelemtanár (Gödöllő), Simon Péter, magyar nyelv és irodalom-, etikatanár (Budapest), Szabó Péter, gordonka művésztanár (Budapest), Számadó László, matematikatanár (Budapest), Varga Jenő, ny. testnevelőtanár (Szombathely), Weiszkopfné Kövesközi Zsuzsa, kémiatanár (Budapest).

 

A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díj az elmúlt több mint tíz évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Az idei díjazottakkal együtt 125 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben.

 

A MOL társadalmi felelősségvállalásáról

A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata 2020-ban több mint 2,1 milliárd forintot adományozott a különböző társadalmi kezdeményezések számára. A támogatási portfólióban a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem és a szociális ügyek jelennek meg. A vállalat társadalmi felelősségvállalásának jegyében hozta létre 2006-ban az Új Európa Alapítványt, amely 2018-tól MOL Alapítvány néven folytatja tevékenységét.

Az Alapítvány pályázati programjain keresztül évente 100 millió forintot fordít a fiatal sportolók, művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ennek eredményeképpen az elmúlt években több mint 5000 fiatal sportolót, tudós- és művészpalántát és csapataikat részesítette a MOL Tehetségtámogató Program támogatásban. A MOL Gyermekgyógyító Program keretében 500 projekt nyert el támogatást 2006 óta, akik több mint 120.000 gyermek gyógyulásában közreműködtek. A MOL Alapítvány a helyi közösségek támogatását és az önkéntesség népszerűsítését 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól a Helyi Érték Program keretében végzi. További információ: www.molalapitvany.hu

MegyeIvánkovich AnitaKedvenc Online Tanárom

Hirdetés

Hirdetés