Február 3-a óta nem fordult elő újabb madárinfluenza megbetegedés a térségben, ezért március 2-án feloldották a védőkörzeteket, majd március 8-án megszüntették a korlátozásokat.
Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását Bács-Kiskun megyében is.
Ezzel újraindulhat a kereskedelmi szállítás belföldön, valamint az Európai Unióba. Komárom-Esztergom megyében február 17-én oldották fel a madárinfluenza miatt elrendelt korlátozásokat.
Magyarország madárinfluenza-mentes státuszát - az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint - legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza, így a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó harmadik országokba legkorábban ekkor kezdődhet meg a szállítás.
A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra, ezért a baromfik zárt tartásának kötelezettsége továbbra is érvényben marad. Szintén kötelező a járványvédelmi minimum feltételek teljesítése, azaz a baromfit zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni - közölte a Nébih.
Az útszakaszok és a pihenőhelyek útburkolatai is megújulnak a HE-DO kivitelezésében, az M1 Útépítő Kft. megrendelésének és az MKIF Zrt. megbízásának megfelelően.
A bogácsi gyógyfürdő látványos új elemeket kap, valamint a kiszolgáló infrastruktúrát is fejlesztik. Szintén a környéken egy másik beruházásban új turistautat alakítanak ki.