A Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán, a folyótól keletre húzódó Bezerédi-Duna-ág az utóbbi évtizedekben olyan mértékben feltöltődött, hogy a területére egykor jellemző ártéri élővilág egyre inkább visszaszorult.
Több mint félmilliárd forint összegű beruházással visszanyerheti eredeti, természetes élővilágát a Bezerédi-Duna-ág - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-vel.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ezért folytatta egy korábbi projekt keretében megkezdett mederkotrási munkálatokat, és a mellékág vízpótlását elősegítő építményeket helyezett el a területen. A kotort anyagot a Duna medrébe juttatták vissza. A vízfelület felső torkolatánál kiegészítették a korábban meglévő mederelzárást, a mellékág alsó részén pedig egy gát épült, amely lehetővé teszi a Duna apadásakor a víz visszatartását.
A Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) mintegy 560 millió forint összegű támogatásával májusig a mellékágat kísérő bal parti erdőterületen erdő rehabilitációs-átalakítás, továbbá a parti fás vegetáció rekonstrukciója is megvalósul, melynek részeként őshonos fa- és cserjefajokat ültetnek.
Az eredmények vizsgálatát a pályázat keretében beszerzett, terepi megfigyeléshez, monitorozáshoz, adatfeldolgozáshoz és adattovábbításhoz szükséges eszközök fogják segíteni. Egyebek mellett: terepjáró, motorcsónak, relaszkóp, fényképezőgép, terület határjelző cölöpök, tablet, GPS-készülékek, vízmélységmérő berendezés, napelemes villanypásztor rendszer, motoros kaszák és terepmotor.
A munkálatok eredményeképpen a Bezerédi-Duna-ág ismét visszanyerheti eredeti, természetes élővilágát, védett és fokozottan védett fajok telepedhetnek meg a környezetében, növelve a nemzeti park és Magyarország közös értékeit.
Gyorsan halad a 67-es út négysávossá fejlesztése, az újabb, mintegy 10 kilométer hosszú, jelenleg kétsávos szakasz bővítése az utolsó fázisába ért. A látrányi elkerülő befejezését követően a Balatonig gyorsfogalmi úton haladhatunk majd.
Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.