Az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumának tájékoztatása szerint egy kerekegyházi, nagy létszámú tojótyúkot tartó gazdaságban a tojástermelés nagyarányú csökkenése és a lágy héjú tojások számának drasztikus emelkedése miatt felmerült a madárinfluenza betegség gyanúja. A mintavétel alapján csütörtökön reggelre a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.
Az állategészségügyi szakemberek elrendelték az érintett állomány, több mint 101 ezer tojótyúk leölését. A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védő- és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet is, ahol további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a szállítási korlátozások.
A vonuló vadmadarak miatt a betegség továbbra is fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra, a Nébih ezért felhívja az állattartók figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára.
Az újabb kitörésről az országos főállatorvos a partnerországokat soron kívül tájékoztatta.
Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal múlt szerdán tette közzé, hogy megjelent a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyei pulykatartó gazdaságokban.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.