A településen egy minősítési rendszer keretében a szelektív hulladékgyűjtés, az esővíz hasznosítás, a komposztálás, az energiatakarékosság, a lakossági szennyvízkezelés is mérhető és értékelhető lesz, ezzel is egy újabb lépést tudnak tenni a teljes öko faluvá válás irányába.
Bács-Kiskun megye egyik legkisebb települése élen jár a klímatudatos gondolkodásban, a környezet védelmében, ezért egy, az egész lakosságra kiterjedő ökológiai rendszert építenek ki Bugacpusztaházán. Az ÖKO FALU Programban egy minősítési rendszert is bevezetnek, amelyhez csatlakoznak a háztartások, az intézményeik és ezzel az egész településre kiterjedő jó-gyakorlatot kívánnak létrehozni.
A település civil aktivistái és az önkormányzat meghívására megyei településvezetők és munkatársaik, közösségi munkájukkal is hozzájárulnak a program indulásához, amelyben kis csapataik aktív közreműködésével fejlesztik az ÖKO FALUT és a megyei környezettudatos településvezetők közösségét.
A megyei polgármesterek és kis, két-háromfős csapatuk közreműködnek majd új zöldfelületek létrehozásában, kerítésépítésben és játszótér festésben. Ezzel a társadalmi munkával betekintést is kapnak egy kis, aktív közösség életébe, jó-gyakorlatot ismerhetnek meg, amelyet saját településeiken is be tudnak vezetni.
A település bemutatófaluvá kíván válni, azaz az ide látogatóknak megismerhetővé kívánják tenni a rendszerüket. A már megvalósult és jelenleg is fejlesztés alatt lévő biológiai szennyvízkezelés bemutatására is sor kerül a nap folyamán, amely unikális mivoltát jelzi, hogy a világ minden részéről keresték már fel a települést.
Helyszín: Bugacpusztaháza, Faluház (6114 Bugacpusztaháza, Számadó utca 28.)
Időpont: 2020. október 9. péntek 9-13 óráig.
Tervezett program:
Az ÖKO FALU Program indulásának támogatása személyes közreműködéssel, kaláka keretében
9:00 Köszöntő, programismertető – Kerekes László Zoltán
9:15 A Bugacpusztaházi mintaprojekt bemutatója – ÖKO FALU Program, biológiai szennyvízkezelés.
9:30 Közösségi szerepvállalás, önkéntes munka: zöldfelület létrehozás, kerítés-bontás, festés, közös főzés
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig