A Kft.-ből Zrt.-vé való átalakulást a vállalatnál hosszas előkészületek előzték meg, a döntést a generációváltás és a folyamatos fejlődés biztosítása is indokolta.
A mai naptól, 2020. szeptember 1-től kezdődően a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Kft. immár Merkbau Zrt.-ként működik tovább. Az építőipari cégnél az ehhez szükséges előkészületek már évekkel korábban elkezdődtek.
A zártkörű részvénytársasági forma kialakítása egyrészt a generációváltáshoz kapcsolódik, ugyanis a vállalat egyik legfőbb célja a fiatalabb generáció simulékony és effektív beépülése a szervezet életébe és a cégvezetésbe. Mindezen túl az átalakulás szükségessége a cég folyamatos működéshez és fejlődéshez is kapcsolható.
Ezen felül lehetőség nyílik a társaságnál dolgozó vezető beosztású személyek érdekeltségének kialakítására a vállalat további értéknövekedésében.
A jogi forma átalakulása után a vállalatvezetési folyamatok az eddigiekhez hasonlóan működnek majd a továbbiakban is, ugyanakkor változást jelent, hogy mostantól ezek a metódusok formalizáltabbak lesznek. Formális átalakulást jelent az igazgatóság és a felügyelőbizottság – tehát a kollektív vezetés – létrehozatala, ami ugyanakkor az eddigi gyakorlat szempontjából nem jelent érdemi változást.
A jelenlegi cégvezetők mellett gyermekeik is helyet kapnak az igazgatóságban.
A partnerek, azon túl, hogy a kft. helyett egy új adószámmal rendelkező zrt.-nek számláznak és tőle fogadnak be számlát, mást nem fognak érezni.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.