2024.03.28, Csütörtök
Agrárberuházással gazdagodik Bács-Kiskun megye: új üzem épül
Főkép: a Glencore foktői gyára. Az alapkőletételen készített fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Agrárberuházással gazdagodik Bács-Kiskun megye: új üzem épül

magyarepitok.hu

2020.09.07. 10:46

A KÉSZ Csoport munkájával bővül a Pannon Növényolajgyártó Kft. jelenlegi gyára, ahol a kinyert nyersolajból finomított olajat állítanak majd elő.

Hirdetés

Letették a Bács-Kiskun megyei Foktőn a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkövét, amely a KÉSZ Csoport kivitelezésében valósul meg, mintegy 1,8 milliárd forintos állami támogatással, amelynek tervezett bekerülési értéke körülbelül 22,2 milliárd forint. A Glencore Agriculture magyarországi cégcsoportjához tartozó vállalat beruházása hozzávetőlegesen 40 új munkahelyet teremt a térségben, ezáltal a gyár dolgozói létszáma várhatóan 25 százalékkal növekszik majd.

A jelenlegi beruházással a Pannon Növényolajgyártó Kft. a meglévő nyersolajtermeléshez kapcsolódóan növényolaj-finomító üzemmel bővíti gyárát, azzal a céllal, hogy a kinyert nyersolajból finomított olajat állítsanak elő.

Az új finomító egység a már meglévő üzemegységben előállított mind a négy magfajta nyersolajának finomítására alkalmas lesz.

Az új növényolaj-finomító üzem terület-előkészítési munkálatai 2020 májusában kezdődtek meg, a finomítás a tervek szerint 2022-ben indul majd.

 

A bővítés terve maketten (Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu)

A fejlesztést a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, melynek célja, hogy gördülékenyebbé váljon a beruházással kapcsolatos hatósági ügyintézés. A kormány a kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelölte ki.


A Glencore elkötelezett az agrárágazat fejlesztése mellett

Az üzem ünnepélyes alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Font Sándor országgyűlési képviselő és az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke is részt vett.

Juhász Csaba, a magyarországi Glencore Agriculture cégcsoport ügyvezetője az ünnepségen elmondta: “Elkötelezettek vagyunk a magyar agrárágazat mellett és nagy a felelősségünk: ígéretet tettünk Magyarország Kormányának arra, hogy ezt a beruházást megvalósítjuk és munkahelyeket teremtünk. Csaknem 25 éve tevékenykedünk már Magyarországon, és ezután is hosszútávú munka- és fejlődési lehetőséget fogunk biztosítani dolgozóinknak. Befektetünk azzal a céllal, hogy világszínvonalú létesítményeket és ellátási láncokat hozzunk létre, amelyek révén összekötjük a magyar gazdákat az európai piacokkal és vevőkkel.”

 

Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu


2012 óta működik a foktői sajtóló üzem

2009-ben, saját zöldmezős beruházásban épített növényolajgyárat Foktő területén a világ egyik legnagyobb, mezőgazdasági alapanyagok gyártásával, feldolgozásával és kereskedelmével foglalkozó Glencore Agriculture cégcsoport hazai leányvállalata, a Pannon Növényolajgyártó Kft. A 40 milliárd forint értékű beruházás eredményeként Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb sajtoló üzeme 2012-ben kezdhette meg működését.

Az üzemben olajos magvakból (napraforgómag, repcemag, szójabab és kukoricacsíra) állítják elő a növényi olajat.

A gyár közel 150 főnek biztosít munkahelyet. Az Év Gyára 2019 versenyen a legjobb zöldmezős beruházásért a létesítmény különdíjat nyert.

---

A Glencore Agriculture (www.glencoreagriculture.com)

A Glencore Agriculture a világ egyik vezető vállalata a mezőgazdasági alapanyagok gyártása, feldolgozása és kereskedelme területén. A cég jól kialakított eszköz- és infrastruktúrahálózatának, valamint erős ellátási láncának köszönhetően hatékonyan elégíti ki a piac igényeit szerte a világon. A Glencore Agriculture 35 országban van jelen, és mintegy 16.000 embert foglalkoztat világszerte.

Galéria

üzemépítésüzemfejlesztésMegyeFoktőKÉSZ Csoport