Traktorok, munkagépek felvonulásával kezdődött a falunap Pálmonostorán, augusztus 8-án. A zászlókkal, lufikkal feldíszített járgányok délután kettőkor indultak a Hacker-gyöpről, dudaszóval és integető utasokkal járták körbe a falu utcáit. A lakók mindenütt lelkesen üdvözölték a menetet.
Cseszkó László polgármester a felvonulást követően elmondta: – Pálmonostora egy mezőgazdasági település. Ezért döntöttek úgy – három évvel ezelőtt –, hogy a falunapi rendezvényt a gazdálkodók legfontosabb eszközeinek, a traktoroknak a felvonulásával kezdik. Idén negyven traktor jelentkezett a bemutatóra, és szemmel láthatóan sok nagyon korszerű járgány van közöttük.
A felvonulást követően valamennyi résztvevőt oklevéllel és két finom sörrel jutalmaztak, amit természetesen csak hazatérés után fogyaszthattak el. Ezt követően a rendezvénysátorban a gyerekeket játékos műsor várta, majd 17 órától mindenkit finom csülökpörkölttel kínált a szervező önkormányzat.
A falunap záró buliját a művelődési ház udvarán tartották, ahol Ürmös Gábor volt a hangulatfelelős.
Gyorsan halad a 67-es út négysávossá fejlesztése, az újabb, mintegy 10 kilométer hosszú, jelenleg kétsávos szakasz bővítése az utolsó fázisába ért. A látrányi elkerülő befejezését követően a Balatonig gyorsfogalmi úton haladhatunk majd.
Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.