2024.03.28, Csütörtök
Már több mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség
A kép illusztráció - pixabay.com

Már több mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2020.08.21. 19:11

A Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat.

Hirdetés

 "Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt" - jelentette ki Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: éppen ezért, a Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik intézkedéseként, kiadhatóvá tették az eddig a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomákat. "Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében - ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti. Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően" - mondta Schanda Tamás.


A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára - a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.

 

A kötelezettség elengedésének köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek. A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatóak. Egyes esetekben – különösen a régebben záróvizsgázottaknál – az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felsőoktatási intézmények közreműködésével mindent megtesz annak érdekében, hogy a hallgatók sikeresen folytathassák, fejezhessék be tanulmányaikat.

Megyenyelvvizsga