Június 29. és július 3. között a kormányablakbusz ismét szolgálatot teljesít a Kalocsai járásban.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál még 2018 áprilisában kezdte meg működését az az új mobilizált ügyfélszolgálat, amely lehetővé teszi, hogy a „kormányablakbuszban” lévő két munkaállomáson az ügyfelek igénybe vehessék a kormányablakok szolgáltatásait, megkönnyítve ezzel ügyeik intézést.
Az ügyfélszolgálat a megfelelő óvintézkedések betartása mellett vehető igénybe. Kérjük ügyfeleinket, hogy az ügyfélszolgálaton történő megjelenés során használjanak szájat és orrot eltakaró maszkot vagy kendőt, valamint várakozás közben lehetőség szerint tartsanak egymástól legalább 1,5-2 méter távolságot.
A jelzett napokon a Kalocsai járás valamennyi településére eljut a kormányablakbusz, amely segítségével helyben intézhetők az alábbi ügyek:
- személyi igazolvány igénylése
- lakcímváltozás bejelentése
- parkolási igazolvány ügyek
- diákigazolvány ügyek
- útlevél igénylése
Az elkészült okmányok átvételére a buszon – technikai okok miatt – nem lesz lehetőség, azok később postázásra kerülnek. A bankkártyás fizetés a mobilizált ügyfélszolgálaton is biztosított.
A Kalocsai járás településeire vonatkozó menetrend az alábbi linkre kattintva érhető el.
http://kormanyablak.hu/hu/bacskiskun-megye-mobiliz%C3%A1lt-ugyfelszolgalat
2022 őszén már átadtak 3000 négyzetmétert kisvárdai üzletközpontból most indul a munka második üteme.
Az alapréteg a teljes szakaszon elkészült; az első és a második kopóréteg 60 százalékos készültségen várja a munkák újraindulását.